Mečiar nem leli Harabin utódját
Pozsony. A HZDS még mindig nem nevezte meg a múlt héten tisztségéből távozó Štefan Harabin utódját, pedig Vladimír Mečiar pártelnök azt ígérte, hogy tegnapig javaslatot tesz az igazságügyi miniszter személyére. Silvia Glendová, Robert Fico szóvivője tegnap nem tudta megmondani, hogy mikor ismerhetik meg a jelölt nevét. „Még nem kaptunk javaslatot” – jelentette ki a szóvivő. Mečiar pénteken azt mondta, hogy a „jelöltek száma és a szélesebb egyetértés keresése” okoz gondot. „Olyan jelöltet keresünk, aki teljesen apolitikus” – jelentette ki még pénteken Mečiar. Azt állította, hogy két jelöltje is van, mindkettő bírónő.
Štefan Harabin kedden távozott a tárca éléről, miután hétfőn megválasztották őt a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. Ezáltal ő vezeti az Igazságszolgáltatási Tanácsot. Harabin megválasztása ellen több civil szervezet, és egyes bírók is tiltakoztak. (lpj, s)



