Bagatellizálja az SNS felelősségét Szlovákia új budapesti nagykövete
MÓZES SZABOLCS
Az új nagykövettől még hivatalos kinevezése előtt kért lapunk nagyinterjút, akkor az ő kérésére abban egyeztünk meg, hogy e-mailben küldjük el kérdéseinket. Egy hét után a külügyminisztériumon keresztül csupán három, a legáltalánosabb kérdésre adott választ. A tárca szóvivője azt mondta, Weiss nem válaszol a többi kérdésre. Ezekben főként a szlovák–magyar kapcsolatokban az utóbbi években felgyülemlett kérdésekre kívántuk tőle választ kapni.
Nem az SNS, hanem Magyarország a felelős...
Weiss a két nemzet és ország közötti legnagyobb problémának a Magyarország és a határon túli magyarok közötti kapcsolatok intézményesítésének kérdését tartja. „A szlovák közvéleményt irritálják a két világháború eredményének átértékelésére felhívó nyílt és burkolt felhívások” – írta. A nagykövet szerint a két ország közötti nem standard kapcsolat egyik jele, hogy a magyar kormányfő 2001 óta nem járt Szlovákiában hivatalos látogatáson. „Ez a tény cáfolja azt a mítoszt, hogy a kapcsolatok megromlásának oka az SNS kormánytagsága” – véli az új budapesti nagykövet. Az SNS-t és vezérét több kérdésünk is érintette, Weiss egyikre sem válaszolt.
Amikor Slota még szalonképtelen volt
Peter Weiss korábban élesen bírálta a nemzeti párt elnökét és azt, hogy a Smer bevette a kormányba az SNS-t. „Slota korábbi és jelenlegi kijelentéseinek politikai tartalma miatt óriási külpolitikai teherré vált Szlovákia, de főként a Smer számára” – írta két éve a Sme napilapban megjelent kommentárjában. „Slota gorombaságainak tolerálása a viselkedéskultúra általános elfogadott részévé teszi ezeket a megnyilvánulásokat” – írta akkor, amikor még szerinte hiba volt, hogy a koalíciós partnerek, beleértve Robert Fico kormányfőt tolerálják Slota viselkedését és kijelentéseit.
Slota miatt a korábbi nagykövetnek, Juraj Migašnak többször akadt gondja Budapesten – az SNS-elnök több kijelentése miatt bekérették őt a magyar külügyminisztériumba. A nemzeti pártvezér esetleges jövőbeni magyarellenes kirohanásait már Weissnek kell magyarázgatnia Budapesten.
Weiss korábban a Demokratikus Baloldal (SDĽ) egyik alapítója, elnöke és hosszú ideig parlamenti képviselője volt, 1998 és 2002 között a törvényhozás külügyi bizottságát vezette. 1989 előtt a kommunista pártfőiskolán oktatott, 2002 után, amikor a baloldali párt szétesése miatt nem jutott be a parlamentbe, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen kezdett tanítani. Két héttel ezelőtt, mindenféle korábbi diplomáciai megbízatás és tapasztalat nélkül lett az ország magyarországi nagykövete. Vele egy időben egykori párttársát, Jozef Migašt, az SDĽ őt követő elnökét oroszországi nagykövetté nevezték ki.



