2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
Kegyvesztett lett Mečiarnál az egykori kedvenc

Cikk a nyomtatott kiadásból Kramplová: irány a Smer?

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Elképzelhető, hogy Zdenka Kramplová, a HZDS oszlopos tagja, Vladimír Mečiar egykori kedvence elhagyja a pártot. A TA3 hírtelevízióban úgy fogalmazott, jelzést kapott a pártvezetéstől, hogy a jövőben nem számolnak vele. Kramplová azt mondta, számára szimpatikus a Smer szociális politikája. Az utóbbi időben Kramplová többször szembefordult Mečiarral, például részt vett Ivan Gašparovič államfő beiktatási ünnepségén, és egyedül ő szavazta meg a párt parlamenti képviselői közül a Specializált Büntetőbíróság létrehozását. A párt tavaly augusztusban visszahívta őt a földművelésügyi miniszteri posztról egy tenderbotrányt követően. Kramplová azonban a Sme napilapnak cáfolta, hogy kilépni készülne a pártból. „Tőlem senki nem hallotta, hogy kilépek. Addig maradok a pártban, amíg lehet” – mondta. Maradni akar tehát a mandátuma lejártáig, jövő év tavaszáig. Arra a kérdésre, vannak-e arra vonatkozó jelzések, hogy esetleg ki akarnák zárni őt a frakcióból, annyit mondott: „a HZDS-ben minden lehetséges” és a párt alapszabályzata ezt lehetővé teszi. Nem ő az egyetlen a pártban, aki nem mindig Mečiar elképzelései szerint cselekszik. Sergej Kozlík europarlamenti képviselő ugyancsak részt vett az államfői inauguráción. Kozlík úgy véli, egy tandem kellene a pártba, vagyis Mečiar mellé még egy erős vezető, ilyen esetben szerinte 12-15 százalékot is elérhet a jelenleg igen alacsony támogatottsággal rendelkező mozgalom.

Grigorij Mesežnikov politológus úgy véli, a Smer természetes kitörési lehetőség lehet egyes HZDS-es politikusoknak. „Az egyik lehetséges ok, amely elgondolkoztathatta Kramplovát az, hogy a HZDS támogatottsága csökken, míg a Smeré növekedik. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Mečiar ragaszkodott Kramplová leváltásához a földművelési tárca éléről, holott Fico kiállt mellette. Most a Smeren van a sor, mely korábban deklarálta, hogy nem kíván más tömörülésekben levitézlett politikusok gyűjtőpártjává válni” – mondta Mesežnikov. (t, sm, sán)