MKP-válasz a Hídra

Zászlók és szimpatizánsok (Csuport István felvétele)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
A rendezvényen az MKP vezetőin, parlamenti és megyei képviselőin kívül jelen volt Heizer Antal, Magyarország szlovákiai nagykövete, valamint Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is. A résztvevőknek már a bejáratnál frissítőt, ásványvizet, zsömlét, valamint Szabad Újságot és Hírvivőt kínáltak. „A történelem során Érsekújvár sok alkalommal töltötte be a végvár szerepét, többször porrá zúzták. Ismét végvár lettünk, a szlovákiai magyarság végvára. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy felaprózzuk a magyarságot” – hangsúlyozta vendéglátóként Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere.
Szigeti László, az MKP járási szervezetének elnöke elmondta, azzal a céllal rendezték meg a találkozót, hogy zárják soraikat, hogy hitükben megerősödve távozzanak a sportcsarnokból. Bárdos Gyula, Farkas Iván, Berényi József parlamenti képviselők elmondták véleményüket a szakadásról. A felszólalók egyetértettek abban, hogy rossz, téves lépés volt elhagyni a pártot, hiszen ők a megegyezést szorgalmazták a kilépőkkel. Farkas Iván szerint az MKP nem hasadhat ketté, mint ahogy azt a sajtó kommunikálta. A párt 12 ezres tagságát állítólag, alig 120 ember hagyta el a mai napig. Több régióból jelezték az MKP-tagok, hogy lakossági fórumokat kell tartani a kialakult helyzet miatt, ezért döntöttek az országos találkozó megszervezése mellett. „Nem kell Hidat alapítani, nem kell Mostba lemenni!” – jegyezte meg Pázmány Péter volt dunaszerdahelyi polgármester. Csúsz Péter a Besztercebányai kerület és Pásztor István a keleti végek történéseit részletezte, mondván: a bomlás náluk kezdődött, a 2800 tagot számláló tagságot azonban Ung-vidéken, a Bodrogközben és Kassa környékén még csak meg sem tizedelte a szakadás. Pásztor István eltévedt báránykáknak nevezte a pártot elhagyókat. Csáky Pál beszédében kiemelte, hogy mellettük áll az SDKÚ és a KDH, mert erős az MKP. Markó Béla, az RMDSZ elnöke kiemelte: az egység alázatot követel, össze kell tartani, mert csak közösen van jövője a magyarságnak.
A rendezvényen nagy sikert arattak az Érsekújvári Rockszínpad tagjai, a Kicsi Hang verséneklő együttes, valamint Vadkerti Imre és Derzsi György, a Társulat két tagja. (szaz)



