2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
Koalíciós sérelmek

Cikk a nyomtatott kiadásból Mečiar még visszavág

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Pozsony. Vladimír Mečiar szerint a Smer és az SNS megsértette a koalíciós szerződést azzal, hogy a két párt képviselői megszavazták a Specializált Büntetőbíróság létrehozásáról szóló törvényt. A HZDS ezért, mint a pártelnök kijelentette, fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos esetekben, amikor szükségesnek látja, hasonlóképpen járjon el. A mozgalom vezére a Szlovák Televízió és a Markíza szokásos vasárnapi vitaműsorában is szerepelt. Mečiar azonban hozzátette, nem akar együttműködni az ellenzékkel. Megismételte, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a törvényt. Állítása szerint képes összeszedni az ehhez szükséges harminc aláírást. Kijelentette, a törvényt elhamarkodottan fogadták el, mert még létezik a Speciális Bíróság, s közben megszületett a jogszabály a specializált intézményről. Bugár Béla független képviselő erre úgy reagált, hogy nincs érvényben egyidejűleg két törvény, hiszen az új jogszabály csak akkor lép életbe, ha a Speciális Bíróságról szóló norma, amelyet a kormányerők megtámadtak az alkotmánybíróságon, hatályát veszti. Mikuláš Dzurinda (SDKÚ) kifejtette, a HZDS a kezében akarja tartani az igazságszolgáltatási, s ez az érdek tartja őt a kormányban. A mozgalomnak még nincs jelöltje az igazságügy-miniszteri posztra, mondta Mečiar. A mostani tárcavezető, Štefan Harabin a Legfelsőbb Bíróság elnöki székébe jelöltette magát, a választást ma tartják.

Már a héten ismertek lesznek azok az adatok, amely alapján a kormány felül tudja vizsgálni az állami költségvetést – jelentette ki a Markízában František Palko, a pénzügyminisztérium államtitkára. Szerinte a tárca legkésőbb augusztus 15-ig a kormány elé terjeszti a költségvetés átdolgozását lehetővé tevő javaslatait. (sán)