Érsekújvár. Az MKP helyi szervezetének eddigi elnöke, Bóna Bertalan lemondott a posztjáról és kilépett a pártból is. Emiatt egy órával az országos találkozó előtt taggyűlést tartottak…
Múlt csütörtöki számunkban a szlovákiai magyar média és a politika összefonódásait próbáltuk feltárni. Felmerült, hogy az MKP tudatosan építi azokat a médiacsatornákat, amelyeken keresztül próbálja véleményét közölni. Írásunk nemcsak visszhangot váltott ki, hanem be is indított valamit a szlovákiai magyar közéletben, ahol az egypártrendszer nemrégiben megdőlt…
Mától már ujjlenyomatos útlevelekPozsony. Mától már két biometrikus azonosítót tartalmazó útleveleket ad ki Szlovákia is. Tavaly január 15-én jelentek meg az első ilyen azonosítóval, az arc digitális képével ellátott úti okmányok…
Pozsony. Vladimír Mečiar szerint a Smer és az SNS megsértette a koalíciós szerződést azzal, hogy a két párt képviselői megszavazták a Specializált Büntetőbíróság létrehozásáról szóló törvényt. A HZDS ezért, mint a pártelnök kijelentette, fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos esetekben, amikor szükségesnek látja, hasonlóképpen járjon el…