RÖVIDEN
Tüntetés Štefan Harabin ellen
Pozsony. Štefan Harabin igazságügyi miniszter ellen tüntettek tegnap a tárca székháza előtt polgárjogi aktivisták. A Fair Play Szövetség által szervezett tiltakozó megmozdulás résztvevői ellenzik Štefan Harabin megválasztását a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Zuzana Wienk, a Fair Play vezetője sikeresnek értékeli az akciót, melyen mintegy 300-400 ember jelent meg Harabint elítélő transzparensekkel. Harabin megválasztása ellen a szavazás napján, június 22-én, hétfőn is tiltakozó akciót szervez a Fair Play. (SITA)
Parlamenti igen a panelprogramra
Pozsony. Elfogadta a parlament az Állami Lakásfejlesztési Alapról szóló jogszabály, valamint az építkezési törvény módosítását, így júliustól indulhat a lakás-hőszigetelési program. A jövő hónaptól tehát már lehet az 1989 előtt épült családi házak, panelházak vagy más létesítmények szigetelésére állami támogatást igényelni. A 15 éven belül visszatérítendő kölcsön kamatmentes, azaz csak a felvett összeget kell visszafizetni. A hitelhez nem szükséges önrész, vagyis a teljes összeget megkapja az igénylő: a családi házak esetében 50, panelházakéban pedig 80 eurót négyzetméterenként. Fontos kritérium, hogy támogatás csak akkor jár, ha a jogi vagy a természetes személy a házat és a tetőt is szigeteli, valamint kicseréli a nyílászárókat (ajtók, ablakok) is. A munkát a szerződés aláírásától számított 24 hónapon belül el kell végezni. (sán)



