Ineko: szerencsére Robert Fico nem építi „szociális államát”
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Az Ineko szerint a kormány nem teljesíti a szociális jellegű ígéreteinek közel felét. Az elemzők azonban azt mondják, ez inkább jót tesz az ország gazdaságának. Peter Goliáš, az Ineko gazdasági szakértője nagy részüket populistának tekinti, s jobb, ha nem teljesít őket a kormány. A teljesítettek között mintegy fele-fele arányban voltak a károsak és a hasznosak, a fennmaradó részben azonban sokkal több káros, mint hasznos. „Káros lenne az ország szempontjából például a csődbe jutott pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek anyagi kárpótlása, mely azonban már valószínűleg nem valósul meg” – mondta lapunknak Goliáš. Károsnak tartaná azt is, ha a kormánynak sikerülne a minimálbért az átlagkereset 60 százalékára emelni, vagy csökkentenék a második pillérbe jutó járulék mértékét. Az intézet felmérése alapján az elmúlt egy évben a kormány 38 százalékról 51 százalékra lépett előre. A növekedés azonban Goliáš szerint várhatóan megáll, a szociális intézkedések ugyanis meglehetősen pénzigényesek. A koalíció az elmúlt három évben elsősorban a munkaerőpiaccal és a nyugdíjreformmal kapcsolatos ígéreteit teljesítette. Nőtt például a szakszervezetek beleszólása a vállalatok irányításába és kiterjesztették a kollektív szerződés érvényét.
Nem valósul meg a szociális állam az államháztartás GDP-hez mért aránya alapján sem. „Az ország történetében még sohasem volt olyan nagy a különbség a szlovák és az uniós átlagkiadások aránya között” – áll a jelentésben. Az Ineko szerint a gazdasági adatokat tekintve Szlovákia már két éve a „leggyöngébb” állam az unióban. „A munkanélküliség emelkedik és a regionális különbségek is nőnek, pedig ezeknek az ellenkezőjét ígérte a kormány 2006-ban” – mondta az elemző. (lpj)



