Csak a „saját” csomagról?
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ
Pozsony. Várhatóan ma sem tűzi napirendre a kormányoldal az ellenzék gazdasági válságcsomagjának megvitatását a parlamentben. Az SDKÚ, az MKP és a KDH már több mint egy hete kérte a rendkívüli ülés összehívását, amit Pavol Paška (Smer) házelnök péntekre hívott össze, de az ülés elmaradt, mert a koalíciós képviselők nem vettek részt rajta. A házelnök ma délután 5 órára napolta el a rendkívüli ülés kezdetét. Időközben a kormányoldal is összehívott egy be nem tervezett parlamenti ülést, az utóbbi időben elfogadott kormányintézkedések és törvényjavaslatok megtárgyalására. Ez az ülés szintén ma – délután egy órakor – kezdődik. Az ellenzék hajlik arra is, hogy a kormány által kezdeményezett tanácskozáson tárgyaljanak javaslataikról. „A három párt közösen indítványozza, hogy első napirendi pontként vitassuk meg tervezeteinket – mondta Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. – Ha ezt elfogadják, akkor az általunk kezdeményezett ülés fölöslegessé válik, mert nem az a fontos, hogy mikor tárgyaljuk meg a csomagot, hanem az, hogy megtárgyaljuk.” A kormányoldal azonban továbbra sem tartja fontosnak, hogy az ellenzéki javaslatokról tárgyaljon. Milan Urbáni (HZDS) nem akarta elárulni, hogyan szavaz pártja képviselőcsoportja, az ellenzéki javaslatokról elmondott véleménye azonban nem hagy sok lehetőséget a találgatásra. „Az ellenzéknek volt elég ideje, hogy az általa felvetett témákat bemutassa – mondta lapunknak Urbáni. – Nem látunk okot arra, hogy ezt egy speciális ülésen tegyék meg.” Pénteken a rendkívüli ülés megnyitásán egyedüli kormánypárti politikusként csak a házelnök, Pavol Paška vett részt. Urbáni szerint nem lehet összeegyeztetni a kormány és az ellenzék válságcsomagját. „A kabinet gazdaságélénkítő intézkedései nem kombinálhatók az ellenzék javaslataival, nem lehet roncsprémiumot is adni és az áfát is csökkenteni” – jelentette ki. Az ellenzék elsősorban a jövedelemadót és a járulékokat szeretné lefaragni. Az elképzeléseket a gazdasági élet főbb szereplői is támogatják, mivel egységesen segítenék valamennyi vállalatot, és nem adnak lehetőséget a korrupcióra. A kormány eddigi intézkedéseivel azonban csak a már bajba jutott vállalatoknak kíván segíteni, egy ideig fizetné például a társadalombiztosítási járulékokat azon cégek helyett, melyek az elbocsátások helyett a munkaidő csökkentését választják. Holnap a képviselők megkezdik a kormány legújabb válságintézkedéseinek megvitatását is. Várhatóan közel 3 százalékponttal csökkentik az egyéni vállalkozók járulékterheit, ez a rendelkezés azonban csak december végéig lesz érvényben. A napirendi pontok között szerepel a magánnyugdíjpénztárak által kiszabható kezelési költség mértékének csökkentése is. (lpj-, t)



