Iveta Radičová: jobban kellene védenie a kormánynak a munkahelyeket
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Pozsony. Iveta Radičová szerint aktívabban kellene védenie a kormánynak a munkahelyeket, ő két olyan törvénymódosítást készített elő, mely ezt a célt szolgálja. Az SDKÚ-képviselő tegnap leszögezte: a hosszú ideje állástalan személyek számára – amennyiben munkát találnak – komoly segítség lenne, ha egy ideig a fizetésük mellett a szociális segély egy részét is kapnák. „Szlovákiában még mindig alacsony a különbség a szociális segély és a minimálbér között – magyarázta elképzelését Radičová. – Két felnőtt két gyerekkel mintegy 330 euró támogatást kap havonta, de ha az egyik felnőtt elhelyezkedik, akkor a támogatás nagy része elveszik.” A javaslat azokon segítene, akiknek több mint egy éve nincs munkájuk, ők elhelyezkedésük esetén továbbra is kapnák az állami segély egy részét, az első évben 75, a második évben 50, a harmadik évben pedig 25 százalékot. A programba azok a személyek kapcsolódhatnának be, akik legalább egy évig és minimum félállásban alkalmazásban lesznek. A munkanélküliséget csökkentheti másik két javaslata is: szeretné elérni, hogy a vállalkozók jogos kiadásaik közé sorolhassák alkalmazottaik gyerekeinek gondozására és alkalmazottaik lakáshelyzetének megoldására fordított kiadásaik egy részét. „A mobilitás növelésének fő akadálya a lakás. Ha olyan régióba akar költözni, ahol a lakbér a többszöröse annak, mint amennyit a korábbi lakhelyén fizetett, és nem akar ingázni, akkor egyetlen lehetséges megoldás a bérlakás – véli Radičová. – Ez segít a fiataloknak is, hiszen nem terheli meg őket jelzálogkölcsönnel.” Szerinte a vállalkozóknak is be kellene kapcsolódniuk a bérlakásépítésbe, mert a városok és falvak ezt nem tudják teljes mértékben megoldani. A nagyobb vállalatok tehát az alkalmazottaiknak épített bérlakásokra fordított költségeik egy részét elszámolhatnák adóköltségként.
Kérdéses, hogy a kormánykoalíció támogatja-e a képviselő javaslatait. A szociális ügyi minisztérium egyelőre elutasító. „A Radičová asszony által előterjesztett elképzeléseket az elnökválasztási kampány kezdeteként értékeljük” – tájékoztatta lapunkat Barbora Petrová, a szaktárca szóvivője. Az álláspontjukat ugyanakkor anélkül fogalmazták meg, hogy ismernék a pontos javaslatokat. „A konkrét javaslatok nem állnak rendelkezésünkre” – jegyezte meg Petrová. Szerinte a szociális tárca eddig is mindent megtett a foglalkoztatás javítására. Radičová javaslatairól már a februárban kezdődő ülésen tárgyalhat a parlament. (lpj)



