Érdekességek a pénzcsere kapcsán
u Ugyanabba a pozsonyi fiókba az egyik ügyfél egyszerre 35 ezer fémpénzt vitt becserélni – az egészet marmonkannákban cipelte be –, egy másik pedig 64 ezer aprópénzt – az utóbbi összeszámolása két és fél óráig tartott.
u Egy zöldségforgalmazó 8 ezer ötvenfillérest váltott be – a pénzt savanyú káposzta tárolására használt ládában vitte be.
u Egy játékautomatákat működtető vállalkozó 40 500 tízkoronást cserélt be. Külön gondot okozott, hogy a fémpénzek közé néhány húszforintos érme is keveredett.
u Volt, aki több utazótáskát összesen 100 kilogramm aprópénzzel tömött degeszre.
u A kiskereskedelmi hálózaton keresztül vonták be a korona 60 százalékát, a fennmaradó 40 százalék a bankokra és a postafiókokra esett – állítja a Szlovák Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szövetség. A szervezet becslése szerint még mindig mintegy 30 milliárd korona készpénz maradt a lakosságnál. (só)



