Čaplovič: jobb a mi kisebbségpolitikánk
ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Jobb kisebbségi politikát folytat a jelenlegi kormány, mint az előző – véli Dušan Čaplovič kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes. „Pár dolgot újragondoltunk, és jobbá tettünk” – mondta. Az előző kormány szerinte csak a magyar kisebbségre koncentrált, a jelenlegi ezt a helyzetet korrigálta. A kormány alelnöke azt állítja, az előző kormány alatt csak olyan települések kaphattak támogatást, ahol MKP-s volt a polgármester. „Nagyon rossz politikát folytattak” – tette hozzá. Állítja, az egyik legnagyobb gond, hogy a magyarok asszimilálták a romákat. Čaplovičnak meggyőződése, hogy a magyar kisebbség helyzete nem romlott, ahogy a magyarok és a szlovákok közti kapcsolatok sem. Ezt dél-szlovákiai látogatásaira hivatkozva állítja, és azt mondta, a legtöbb karácsonyi üdvözletet magyar polgármesterektől kapta, „mert tudják, hogy az emberekért dolgozom”.
A két ország közti viszony Čaplovič szerint még 2002-ben romlott meg, amikor Mikuláš Dzurinda elment a Medgyessy Péterrel folytatott tárgyalásról. Meglátása alapján jelenleg azért rossz a viszony, mert az MKP már nem kormánytényező, és megváltozott a párt vezetése. Leszögezte, már az európai szocialisták is úgy gondolják, hogy nincs különbség Ján Slota és Csáky Pál között.
Az MKP azzal reagált Čaplovič fejtegetésére, hogy vissza kellene adnia a fizetését. „Čaplovič nem értette meg, hogy az állampolgárok azért fizetik, hogy védje a kisebbségeket, nem pedig rágalmazza őket. Mivel nem tesz eleget kötelességeinek, szociálisan érzékeny emberként vissza kellene utalnia fizetését a költségvetésbe” – áll az MKP állásfoglalásában.
Čaplovič erre tegnap azzal válaszolt, hogy sokkolja az MKP kommunikációs stratégiája. „Az MKP ortodox képviselői igazán megbékélhetnének vele, hogy jelenleg nincsenek kormányon – mondta. – Az MKP sértő megjegyzései nemcsak éles ellentétben vannak a modern európai politikával, hanem veszélyes feszültséget szítanak a Szlovák Köztársaság állampolgárai között.” (SITA)



