Fizetnek a kórházaknak

Orvos tervez, biztosító végez... (Pavol Funtál felvétele)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) március végéig az idei árak alapján fizet az egészségügyi szolgáltatóknak, addig lesznek érvényben a 2008-as szerződések. A biztosító az első negyedévben értékeli a szerződéses szolgáltatói hálózatát, Zuzana Zvolenská vezérigazgató szerint azonban nagy módósítások nem várhatók. „Nem kell drámai változásokra számítani a kórházi hálózatot illetően” – jelentette ki a vezérigazgató. A jövő évi szerződések kapcsán elsősorban az egészségügyi minisztérium előírásait veszik figyelembe. A szaktárca rendelete, mely a kórházak személyzeti ellátottságát, valamint műszaki felszerelését és műszerezettségét szabályozza, 2009. július 1-jén lép életbe. „Június 30-áig nem követeljük a rendelet betartását, de ha életbe lépése után valamelyik kórház, kórházi osztály ezt nem teljesíti, akkor nem számíthat szerződésre” – jelentette ki Zvolenská. A többi biztosító az új év első hónapjaiban szintén a tavaly aláírt dokumentumok alapján fizeti a kórházakat és az orvosokat. „A szerződéseink a kórházakkal június végéig érvényesek” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Horníková, a Dôvera szóvivője. Hasonló a helyzet az Apollóval kötött szerződésekkel is. „Az újakról április 1-jétől kezdünk tárgyalni” – mondta lapunknak Radoslava Miklášová, az intézmény szóvivője. Egyelőre nem tudni, mennyivel nő jövőre a kezelések ára, mennyivel kapnak több pénzt az orvosok és a kórházak. A VšZP jóváhagyott költségvetése szerint a biztosító bevételei 4,06 százalékkal emelkednek, hozzávetőlegesen ennyivel akar többet fizetni a szolgáltatóknak. Ez nem jelenti azonban, hogy minden szolgáltató egységesen ennyivel több pénzre számíthat. A Dôvera a jövő évre 8-9 százalékos bevételnövekedést tervezett, de sok függ attól, mekkora lesz Szlovákiában a gazdasági válság hatása. „Az utóbbi időszakban drámaian romlanak az előrejelzések, jelenleg senki sem tudja, miképp alakulnak a bevételeink” – mondta Zuzana Horníková. (lpj)



