Barcelonából Szlovákiába
Barcelona/Nyitra. A Sony vezetése azt tervezi, hogy a Barcelona közelőben levő televíziógyárából Szlovákiába helyezi át a termelést, ha a spanyol üzem nem csökkenti a költségeket.
A spanyol El Pais című újság beszámolója szerint a Sony menedzserei komolyan fontolgatják az áttelepítést Szlovákiába, mivel nálunk a munkaköltségek 65 százalékkal alacsonyabbak, mint Spanyolországban, a két cég működése közötti különbség 26 millió euró a nyitrai telephely javára. Információk szerint a Sony spanyol gyárában 1200 euró az átlagbér. Korábban a Viladecavallsban lévő, 2500 fős üzemben közel 200 dolgozó elbocsátását helyezték kilátásba a gyár életképességének megtartására hivatkozva.
A japán vállalat időközben elnapolta fejlesztéseit a nyitrai Sony televíziógyárban. Korábban arról volt szó, hogy 5 milliárd koronát fordítanak az üzem bővítésére, s a szlovákiai gyárat a csoport világméretekben is első számú gyártóbázisává fejlesztik. Ez a beruházás azonban egyelőre várat magára, mivel csökken a kereslet az LCD-televíziók iránt. Tavaly a nyitrai telephelyen 6 millió készüléket állítottak elő, az idén várhatóan 4 milliót gyártanak. (MTI, T)



