VÁLASZOL
Petőcz Kálmán
a Fórum Intézet munkatársa
Mi a véleménye az EBESZ által csütörtökön kiadott Bolzanói Ajánlásokról?
Új elemeket nem tartalmaz, az EBESZ kisebbségi jogi főbiztosa összefoglalta a korábbi ajánlásokban, illetve a nemzetközi dokumentumokban található kisebbségügyi rendelkezések lényegét. Szerintem azért adták ki, mert 10 éve lépett életbe az Európa Tanács kisebbségügyi keretegyezménye, másrészt újabb feszültséggócok jelentek meg, például a Kaukázus. Az EBESZ ezzel rá akarja irányítani a figyelmet a kisebbségpolitika és a biztonságpolitika közti összefüggésekre.
Szükség lenne a kisebbségek védelmét új nemzetközi dokumentumokkal erősíteni, vagy elegendők a jelenlegiek?
Szükség lenne kiegészítésre, de úgy látom, erre jelenleg nincs politikai akarat. Például az ENSZ is elfogadhatna egy kisebbségjogi nemzetközi egyezményt, ahogyan léteznek a politikai jogok, a nők vagy a gyermekek jogainak védelméről szóló dokumentumok, de erre most kicsi az esély. Ahhoz sincs meg a kellő akarat, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezményhez egy kisebbségi jogok védelméről szóló jegyzőkönyvet fogadjanak el, erről pedig már korábban szó esett. Pedig ennek megsértése esetén az Európai Emberi Jogi Bírósághoz lehetne fordulni. Hiányzik azonban a kisebbségi jogokra vonatkozó uniós irányelv is. Csak a diszkriminációellenes irányelvre lehet hivatkozni kisebbségi kérdésekben, de ez nem mindig elég. A másik oldalon az is igaz – és ezt mutatja a jelenlegi szlovák–magyar ellentét is –, hogy semmilyen nemzetközi dokumentum nem javíthatja a kisebbség helyzetét, ha ezt az adott ország nem akarja.
Szlovákia betartja az érvényes nemzetközi ajánlásokat?
A probléma az, hogy az ajánlások általános érvényűek és nagyon általánosan vannak megfogalmazva úgy, hogy az EBESZ valamennyi tagországának területén érvényesek legyenek. A gond ezzel az, hogy minden kisebbség helyzete specifikus, az általános elveket a konkrét helyzethez kell alakítani. Szlovákiában az az egyik probléma, hogy a kormány úgy tesz, mintha minden kisebbség teljesen egyforma helyzetben lenne, uniformizálni szeretné őket. Ebből a szempontból tehát azt kell mondanom, Szlovákia a magyarok viszonylatában nem tartja be az ajánlásokat. A szlovákiai magyarok helyzetét egy másik európai országban élő hasonló nagyságú, szervezettségű, jellegű kisebbséggel kell összehasonlítani. A szlovákiai jogi és intézményi rendezés nincs európai szinten, persze nem azt kell nézni, mi a helyzet Moldáviában. (lpj)



