2008. október 31. péntek, 18:00
Orkán erejű szélPozsony. Első fokú viharjelzést adott ki a Szlovák Meteorológiai Intézet tegnap a Nyitrai, Nagyszombati, Pozsonyi és a Zsolnai kerületben, a viharjelzés ma este nyolcig érvényes. A szél erőssége elérheti a 55 km/órás sebességet is, ez a tegnapinál már valamivel gyengébb…
2008. október 31. péntek, 18:00
ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Csáky Pál, az MKP elnöke fellebbezett a párt rimaszombati etikai bizottságának döntése ellen, mely nem találta alapszabálysértőnek Simon Zsolt sajtóban tett kijelentéseit és egyes, Csáky szerint a pártnak ártó lépéseit. „Szomorú hírnek tartom ezt az MKP tagjai számára, mivel azt bizonyítja, hogy Csáky Pálnak továbbra sem fontos a párt egysége, meg akarja osztani az MKP-t” – mondta lapunknak Simon…
2008. október 31. péntek, 18:00
Pozsony. Az MKP cáfolja, hogy alkut kötött a Smerrel a közoktatási törvény megváltoztatásának támogatásáról, ahogyan vélhetően hónapokkal ezelőtt egyszer már alkut kötöttek a Lisszaboni Szerződés megszavazásáról. Az SNS-t és a HZDS-t valósággal kiborította, hogy a Smer képviselői első olvasatban támogatták az MKP földrajzi nevek használatára vonatkozó javaslatát
…
2008. október 31. péntek, 18:00
ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. Robert Fico kormányfő tegnap a parlamenti kérdések órájában sem kímélte az újságírókat. Kijelentette, a sajtó és az ellenzék minden erejével megpróbálja megakadályozni, hogy a kormány megvédje az államot a gazdasági válságtól…
2008. október 31. péntek, 18:00
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSPozsony. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, az internet már a túlvilágot is behálózta. Nincs idejük a hétvégén felkeresni elhunyt szeretteik sírját? Semmi gond, a héten sírhelykikereső internetes oldalt indítottak, az elhunyt nevét, születési és elhalálozási dátumát kell megadni, s ezután virtuálisan virágot, koszorút lehet elhelyezni a sírján, sőt mécsest gyújtani – háromféle méretből és többféle színből lehet választani…
2008. október 31. péntek, 18:00
A halottak napja és mindenszentek miatt feltehetően megnő a közúti forgalom a hétvégén, ezért országszerte több ezer rendőr lesz az utakon. Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője leszögezte: az elsősorban a temetők környékén lévő kereszteződésekre és utakra fognak figyelni. A sofőröket elővigyázatosságra és a szabályok betartására intik…
2008. október 31. péntek, 18:00
Pozsony. A kötelező gépjármű-biztosítással foglalkozó biztosítóknak legkésőbb máig kell nyilvánosságra hozniuk a jövő évre érvényes biztosítási feltételeket, ezek között természetesen a biztosítás árát is. Az egyik legfontosabb változás, hogy a kötelező biztosítás januártól az eddiginél jóval magasabb, legalább 3,2 millió euró értékig fedezi az okozott anyagi és személyi kárt.…
2008. október 31. péntek, 18:00
ÚJ SZÓ-HÍRPozsony. A parlament tegnap jóváhagyta a szociális biztosításról szóló törvény módosítását, mely alapján a nyugdíjak nem július elsejétől, hanem már januárban emelkednek. A szociális minisztérium így akarja mérsékelni az euró bevezetéséből adódó esetleges áremelkedéseket…
2008. október 31. péntek, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓBrünn. A világgazdasági válság ellenére a szlovákiai autógyártók és beszállítóik az elkövetkező két évben további 30 ezer embert vennének fel – nyilatkozta az autóiparral foglalkozó brünni szakkonferencián Mária Nováková, a Szlovák Autóipari Szövetség vezetője. Szerinte most mintegy 75 ezer ember dolgozik az ágazatban, számuk 2010-re 105 ezerre nőhet…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. A késő éjszakai órákig folytatták a képviselők a szociális törvények tárgyalását, mivel a kormánykoalíció tegnap szerette volna befejezni megvitatásukat. A délutáni, öt órai szavazáson csak az egészségkárosodottaknak járó támogatásokról szóló jogszabályt fogadta el a parlament…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
Mennyibe kerülnek a matricák?Pozsony. Nem emelkedik jövőre sem az autópályadíj. A személyautók esetében az éves matrica 36,50 euróba (1099,6 korona) kerül az idei 1100 koronával (36,51 euró) szemben…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Javuló viszonyra utal az MKP és az SDKÚ közti tegnapi megbeszélés. A két párt megegyezett abban, hogy közösen ünneplik meg a bársonyos forradalom 19…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
Pozsony. Az ötödik körig kellett várni, míg végre magyar iskola is sikeres volt az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium által uniós pénzek elnyerésére kiírt pályázaton.…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Leidiótázta Robert Fico több napilap munkatársait is, mert szerinte valótlanságot állítottak cikkeikben. „Egyrészt csak egy félkegyelmű írhatja az első oldalon, hogy a világgazdasági válság miatt veszítik el több százan munkájukat, másrészt viszont csak egy gyengeelméjű írhatja le, hogy Fico a J&T milliárdos seftjeit egyengeti Vietnamban – szidta a Pravda újságíróit a kormány tegnapi ülése után tartott sajtótájékoztatón a miniszterelnök…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony/Prága. A cseh rendőrség meggyőződése, Prágában a kilenc éve körözött, több gyilkossággal és néhány bombamerénylet előkészítésével gyanúsított Jozef Roháčot tartóztatták le. Egy bulvárlapnak tegnap Roháč fia azt nyilatkozta: az alvilágban Patkány néven ismert apja már régen halott…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
Pozsony/Prága. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Jozef Roháčot a cseh hatóságok Magyarországnak adják ki. A szlovák főügyészség kedden közzétette, hogy a férfit nem gyanúsítják meg még egyszer Róbert Remiáš meggyilkolásával…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
Pozsony. Sorra kerülnek napvilágra a korrupciós botrányok a labdarúgásban. A rendőrség szerint azok az esetek, amelyekről a sajtótájékoztatókon beszélnek, csupán a jéghegy csúcsát képezik, több tucat ügyben ugyanis tovább tart a nyomozás. A legújabb botrányok azt a területi labdarúgó-szövetséget érintik, amelybe nyitrai, vágsellyei és aranyosmaróti járásbeli csapatok tartoznak.…
2008. október 30. csütörtök, 18:00
Pozsony. Hét bűncselekmény ügyében indult eljárás a Szlovák Labdarúgó-szövetség egykori vezető képviselője, Vladimír W. ellen – tájékoztatott Svetlana Močková, a főügyészség szóvivője…
2008. október 29. szerda, 18:00
Dexia: személycserék és veszteségPozsony. A belga–francia Dexia Bank szlovák „leánya” napjaink viharos pénzügyi időszakában a devizaműveletei során 82 millió eurós (2,47 milliárd korona) veszteséget könyvelt el, pontosabban a veszteség a pénzintézet nagyobb ügyfeleihez kötődik, akik a Dexia pénzét használták fel befektetési célokra. Az elmúlt hetekben sürgős pénzinjekcióra szoruló anyabank azonnali hatállyal leváltotta Pavol Ďuriníkot, a Dexia banka Slovensko elnök-vezérigazgatóját…
2008. október 29. szerda, 18:00
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSPozsony. Szlovákia állampolgárai november 17-étől utazhatnak vízum nélkül az Egyesült Államokba. Mindezt Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter erősítette meg tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatóján…