Újabb nížinák jöhetnek
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Az iskolákba a napokban érkező negyedikes honismeretkönyvet kiadó vállalat vezetői azzal védekeznek, hogy felsőbb utasításra írták szlovákul a helységneveket a kötetben. „Nem a kiadó dönti el, hogyan tünteti fel a földrajzi neveket, mindezt az érvényes előírások alapján kell kinyomtatnunk” – mondta lapunknak Igor Varga, az Orbis Pictus Istropolitana társtulajdonosa. A könyvet még az év elején küldték nyomdába, amikor a minisztérium véleménye alapján szlovákul kellett volna írni a földrajzi neveket. Ján Mikolaj oktatási miniszter később már azt írta a tankönyvkiadóknak, hogy zárójelben szerepelhet a magyar megnevezés is, ám akkor a kiadó vezetője szerint már nyomás alatt voltak a könyvek. Nyomás alatt vannak viszont a tankönyvkiadók is, hiszen annak ellenére, hogy a vonatkozó törvények évek óta nem változtak, aszerint kell kiadniuk a tankönyveket, ahogyan a minisztérium azt éppen jónak látja – ellenkező esetben azt kockáztatják, hogy nem kapják meg a jóváhagyást, és így fölösleges munkát végeztek. Kiss Jolán, a tankönyv nyelvi korrektora azt mondta lapunknak: tavaly ősszel, amikor ő dolgozott a szöveggel, még magyarul szerepeltek benne a földrajzi kifejezések.
Február elején az oktatási tárca által a kiadónak megküldött miniszteri ajánlásában még tehát az állt, hogy a honismeretkönyvben csak szlovákul szerepeljenek a földrajzi nevek, a borítón legyen egy kétnyelvű regiszter. Az ajánlást a tárca Lýdia Benčová szakvéleménye alapján fogalmazta meg. Benčová Mikolaj tanácsadója, a minisztérium alkalmazottja, 2006 előtt a Matica slovenská pozsonyi közösségi házát vezette. Az ügyben meg szerettük volna szólaltatni a maticás aktivistát is, ám tegnap lapzártáig nem tudtuk elérni. Május elején viszont már azt írta Mikolaj a kiadóknak, hogy az első előfordulás alkalmával zárójelben feltüntethetik a magyar megnevezést is. Július 14-én Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes is beszállt a játékba: levelében, melyet a kiadóknak címzett, azt ajánlotta, hogy államnyelven, majd minden egyes esetben zárójelben magyarul is tüntessék fel a földrajzi neveket.
Mindezek a vélemények annak ellenére születtek, hogy a lapunk által korábban kért jogi szakvélemények szerint egyetlen hatályos törvény sem tiltja, hogy a magyar tankönyvekben magyarul szerepeljenek a helységnevek – a kormányzat az ajánlásokban pedig pont ezekre a törvényekre hivatkozva állítja ennek ellenkezőjét. (MSz)



