Nem lesz drámai influenzajárvány?
SÁNDOR RENÁTA
Lapunk azután kereste meg a WHO szlovákiai szervezetét, miután a magyarországi sajtóban riasztó hírek jelentek meg arról, hogy a most következő influenzaszezonban az eddiginél ha nem is súlyosabb, de nagyobb járvány jön – több ember betegszik meg, a szövődmények is gyakoribbak lehetnek, mivel megjelent egy új, eddig nem ismert vírus. Az erről szóló beszámolók a napokban egy portugáliai nemzetközi konferencián hangzottak el, ahol ismert szakemberek szóltak a témáról. „A helyzet azonban korántsem olyan súlyos, mint ahogy azt esetleg néhány sajtótermék tálalja – nyilatkozta lapunknak Darina Sedláková, a WHO szlovákiai szervezetének igazgatója. – Mi nem tudunk ilyen nagyfokú veszélyről. Igaz, előfordulnak most olyan vírustípusok, amelyek ellenállóbbak, de ez lehet az egyetlen oka, hogy az emberek esetleg úgy érzik, az eddigieknél drámaibb járvány következhet. Viszont azt gondolom, az információk inkább arról szólnak, hogy az emberek oltassák be magukat, mert ez a leghatékonyabb módja a betegség elkerülésének.”
Kérdésünkre, hogy az esetlegesen megjelenő új vírus ellen hatásosak lesznek-e a jelenleg forgalomban lévő oltóanyagok, az igazgató elmondta: a készítmény valamennyire mindig hatásos. „Már ismert az idén várható influenzavírus, ennek alapján készültek az oltóanyagok. Ha időközben megjelenik egy új törzs, akkor új összetételű vakcina készül, ez a folyamat két-három hónapig tart. De addig is, amíg elkészül az új oltóanyag, a jelenlegiek is hatásosak lehetnek, mivel az esetleges újabb törzs is csak azokkal a vírusokkal együtt fordulhat elő, amelyek ma már léteznek. Tehát ez azt jelenti, hogy azoknak a személyeknek, akik beoltatják magukat a most forgalomban lévő készítményekkel, sokkal nagyobb az esélyük, hogy nem dőlnek ágynak, vagy legalábbis sokkal enyhébb és gyorsabb lefolyású lesz a betegségük” – magyarázta Sedláková.
Peter Lipták, a Körzeti Orvosok Társaságának elnöke szerint idén teljesen új összetételű oltóanyagot hoztak forgalomba, mint tavaly. „Abba a vakcinába, amelyet a múlt évben gyártottak, teljesen más influenzavírusok kerültek, mint a mostaniba” – mondta Lipták. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi szer nem hatásos; ahhoz, hogy védettséget érjen el a szervezet, az új vakcinát kell felhasználni.
„Arról, hogy még mindig az oltás a legjobb ellenszere az influenzának, tanúskodik az is, hogy beoltott fiatal emberek körében ötször-hatszor ritkábban jelenik meg a náthaláz, mint a nem beoltottak csoportjában” – szögezte le Jarmila Lančová, a Közegészségügyi Hivatal munkatársa. A leggyakrabban éppen a 15 éven alauliak betegednek meg – az iskola, a „sok gyerek egy helyen” ugyanis ideális táptalaja a vírus terjedésének.
Oltásra elsősorban a gyerekeknek és a 60 éven felülieknek van szükségük, valamint a krónikus légzőszervi betegségekben szenvedőknek és a legyengült immunrendszerű személyeknek. A vakcina receptköteles, a körzeti orvossal írathatjuk fel. A vakcina ára 170 és 250 korona között mozog. Tizenkét éves korig, illetve az 59 évesnél idősebbek számára ingyenes a védőoltás, s téríti az egészségbiztosító a krónikus légúti, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők „injekcióját” is. Azok a 6-8 éves gyerekek, akiket először oltanak be, két adagot kapnak: az elsőt egy hónap elteltével követi a második. A legmegfelelőbb időszak október és november, vagyis amikor még nem jelent meg a vírus. Lehetséges akkor is, ha a járvány már kitört, de ilyenkor fennáll a veszélye, hogy a beoltott személy megbetegedik, még mielőtt a szervezete elkezdené termelni az ellenanyagot – mennyisége csak 10-14 nap elteltével éri el az optimális szintet. Ekkor már képesek vagyunk ellenállni a vírusnak.



