2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
Farkas nyilatkozik a Fico-féle sógorkomaságról

Cikk a nyomtatott kiadásból Veszélyben a pénzlehívás

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Veszélyben van az uniós pénzalapok merítése, véli a Magyar Koalíció Pártja. Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke szerint Szlovákia eddig egyetlen eurót sem használt fel az alapokból, s megtörténhet, hogy a hátralévő időszakban már nem is lesz képes az uniós pénzek jelentős részét lehívni. Michal Bátovský, az építésügyi tárca szóvivője cáfolja Farkas szavait. „Szlovákia semmilyen pénztől nem esik el, az N+3 szabály szerint a 2007-re előirányzott forrásokat 2010 végéig lehet kimeríteni” – mondta a szóvivő, aki szerint jelenleg több mint 100 pályázatra már megkötötték a szerződést, s bár a pénzlehívás még nem folyik, de a támogatás nem vész el.

Farkas Iván megismételte az MKP korábbi állásfoglalását, mely szerint a kormányfő kijelentései ugyancsak veszélybe sodorhatják a Szlovákiának szánt uniós támogatásokat.

„A politikai klientizmus és a pályázatok elbírálása során megmutatkozó területi diszkrimináció miatt az országnak nagy problémái lehetnek” – mondta az MKP Országos Tanácsának elnöke. A politikus utalt egyrészt Robert Ficónak arra a kijelentésére, hogy azonos minőségű pályázatok elbírálásánál a kormánypárti projekt kapja meg a támogatást, másrészt arra, hogy az iskolák felújítására kiírt versenypályázatokon egyetlen magyar iskola sem nyert, s a támogatások óriási többsége az ország északi régióiba irányult.

Farkas Iván figyelmeztet, az unió már több kelet-európai tagországnak, így a Romániának szánt támogatásokat is leállította politikai korrupció és pártklientizmus miatt, s ez várhat Szlovákiára is. (sán, s)