RÖVIDEN
Nagy késésben az aratás
Pozsony. Az esőzések miatt július utolsó hetében országos szinten csupán a gabona alig 40%-át takarították be, s még Délnyugat-Szlovákiában sem végeztek az aratással, miközben a szerződéses cseh vendégkombájnosok már hazafelé tartanak. Mindez komoly elmaradásról tanúskodik – tájékoztatott Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara szóvivője. A búza és végső soron a kenyér áráról még senki nem mer nyilatkozni, de azt összességében az európai termés mennyisége határozza meg. (ú)
SNS-es kettős mérce a vulgarizmusra
Pozsony. Nem lehet egyoldalúan megítélni a labdarúgó szurkolók provokációit és agresszív viselkedését – közölte lapunkkal az Emberek a Rasszizmus Ellen (ĽPR) polgári szervezet Anna Belousovova SNS-alelnök szerdai kijelentéseire reagálva. Belousovova felháborítónak nevezte, hogy a múlt heti DAC–Trnava meccsen a „magyar soviniszták és nacionalisták” sértegették a szlovák nemzetet. Ezért szerinte el kellene tiltani néhány mérkőzésre a dunaszerdahelyi pályát. Az Emberek a Rasszizmus Ellen rámutatott, Belousovová megfeledkezett a Spartak szurkolóiról, akik ugyanolyan vulgáris és gyűlöletkeltő jelszavakat kiabáltak, mint néhány DAC szurkoló. (dp)
Slota szerint „jelölt van 350 ezer”
Pozsony. Még nem döntötte el az SNS, kit jelöl a környezetvédelmi minisztérium élére a hamarosan távozó Jaroslav Izák helyére. Erről a Markíza televízió számolt be híradójában. Izáknak azért kell lemondania, mert a Környezetvédelmi Alap a miniszterhez közel álló személyeknek juttatott támogatást beruházásokra, például napkollektorok vásárlására. A megszólaltatott Ján Slotát pártelnökét bevallotta, meglepte Robert Fico Izák menesztésére vonatkozó javaslata. Arról, ki lehetne az utód, Slota nem mondott konkrétumot, annyit jegyzett meg: „jelölt van 350 ezer”. Az SNS várhatóan szombaton dönt. Izák nem siet Ivan Gašparovič államfőhöz, hogy benyújtsa a lemondását, s az elnök már szerdán elutazik a pekingi olimpiára utazik. Fico viszont már az augusztusi kormányülésen új minisztert akar látni. (ú)
Eljárás a brit pedofil ügyében
Pozsony. Gyermekeket ábrázoló pornográf felvételek gyártásáért és birtoklásáért tett vádemelési javaslatot Chris Denning brit állampolgár ellen a szlovák rendőrség – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság . A brit hatóságok az év elején adták át Szlovákiának a tettest. Denning Nagy Britanniában elismert zenei producer. A rendőrség szerint 2002 és 2003 között készített Pozsonyban pornográf filmeket négy fiatalkorú fiúról. (dem)
Akár a karóránkkal is fizethetünk
Pozsony. A visegrádi régióban másodikként mától Szlovákiában válik lehetővé a PayPass technológián alapuló érintésmentes fizetés, melynek lényege: 602,50 korona (20 euró) alatti összeg fizetése esetén nem kell PIN-kód, aláírás, mindössze a PayPass készülékhez kell tennünk bankkártyánkat, mobiltelefonunkat vagy éppen a karóránkat (a szükséges chip szinte bármibe beépíthető), és megtörténik a tranzakció. Mindez a MasterCard és a Volksbank Euró 26 ifjúsági bankkártyákra vonatkozik, októbertől lesz általános. (shz)
Öngyilkos lett egy német diplomata
Pozsony. A pozsonyi német katonai attasé hivatalvezetője az a férfi, akit csütörtökön holtan találtak pozsony-óvárosi lakásában. A férfi állítólag öngyilkos lett, de a rendőrség egyelőre nem ad bővebb felvilágosítást az üggyel kapcsolatban. (SITA)



