Hallgatnak a franciák

MTI-HÁTTÉR

A mértékadó liberális újság úgy vélekedett, ismert gondolkodók tartanak az iszlamizmustól, képtelenek elképzelni egy „arab demokráciát” vagy tájékozatlanok az egyiptomi történéseket illetően, ezért viselkednek óvatosan az arab-muzulmán világ tüntetéseivel szemben.

Rémy Rieffel szociológus szerint „ez az elképesztő csend nem megszokott” Franciaországban. Véleménye szerint az értelmiség egyszerűen zavarban van és nem tudja, mit gondoljon az egyiptomi történésekről.

„Mit vár azoktól az emberektől, akik Marokkóban, Tunéziában vagy Egyiptomban töltik a szabadságukat?” – mondta Régis Debray filozófus. Szerinte a francia gondolkodók az iszlamizmustól való hatalmas félelmük miatt bénultak le és fogalmuk sincs, mit gondoljanak egy olyan népi felkelésről, amelyben megvan a kockázat, hogy előbb-utóbb Izrael ellen fordul.

Alain Finkielkraut egyetért kollégájával: „Kifejezem csodálatomat, de óvatosságomat is, mert jelenleg csak azt tudjuk, hogy nem tudjuk, hogyan végződik” – hangsúlyozta Finkelkraut. – Látva a nők szerepét és a tüntetők visszafogottságát Tunéziában, azt gondolhatjuk, hogy ott egy valódi demokratikus mozgalom űzte el Ben Alit a hatalomból. Egyiptomban bonyolultabb a helyzet: amikor látjuk a koptok elleni támadásokat, és amikor tudjuk, hogy az ország évek óta Izrael-ellenes és antiszemita lángban ég, és amikor azt halljuk, hogy Irán üdvözöli azt, ami történik, akkor nem azt mondom, hogy a legrosszabb a biztos, hanem azt, hogy van, miért aggódni, és hogy el kell kerülni a határozott értékelést”.

Finkelkraut arra hívta fel a figyelmet, hogy a berlini fal leomlása is meglepetésszerűen érte a nyugati világot, de akkor a francia értelmiség a kelet-berlini 1953-as lázadás, az 1956-os magyar forradalom az 1968-as prágai tavasz alapján biztos volt abban, hogy demokrácia lesz Kelet-Európában. Az arab-muzulmán világban viszont még nem volt ahhoz hasonló felkelés, mint most Egyiptomban.

Régis Debray úgy véli, amikor a kommunisták számítottak ellenfélnek, tudni lehetett, hogy miről beszél az ember, mert mindenki ismerte őket. Ma viszont nehezen mondható el egy francia gondolkodóról, hogy találkozott már az életben iszlamistával.

Bernard-Henri Lévy szerint a helyzet bonyolultságának emlegetése csak fékezőerő. Ő úgy véli, a gondolkodóknak most két dolguk van: segíteni a demokráciákat abban, hogy politikai céljukat elérjék és bátorítani őket, hogy egyértelmű célokat fogalmazzanak meg, például a szólásszabadságot, a pluralizmust és az 1979-es izraeli–egyiptomi békeszerződés tiszteletben tartását. A másik feladat pedig az, hogy a demokratikus tüntetések továbbterjedését kívánjuk a teljes arab-muzulmán világban.

André Glucksmann szerint elképzelhetetlen volt a filozófusok számára, hogy a szabadságvágy ilyen erővel megnyilvánulhat az arab világban. Az egyiptomi eseményekkel megdőlt Francis Fukuyama amerikai politológus elmélete a történelem végéről, amely azt hirdette, hogy a gazdasági modernizálás demokratizálódással jár. Samuel Huntington 1996-ban megfogalmazott tézise a civilizációk összecsapásáról, amely szerint a teljes iszlám világ természetéből fakadóan ellenségesen viselkedik a nyugati értékkel szemben, sem érvényes mostantól.

Olivier Mongin, az Esprit filozófiai folyóirat igazgatója szerint a francia filozófusok jelentős része önellentmondásba került: azok, akik Kelet-Európában az emberi jogok tiszteletben tartásáért harcoltak, az arab világban azzal a jelszóval védték a diktátorokat, hogy ők a bástya az iszlamizmussal szemben.

Henry Laurens, a párizsi College de France arab tanszékének tanára szerint az értelmiség azért nem tud most mit mondani, mert a hidegháború időszakából származó kategóriákban gondolkodik, s úgy beszél az iszlám diktatúrákról, ahogy a szovjet diktatúrát elemezte.