II. Erzsébet ötven év után mondott ismét beszédet az ENSZ-ben
ÖSSZEFOGLALÓ
New York. Több mint 50 év után ismét felszólalt az ENSZ-ben a brit királynő. II. Erzsébet keddi beszédében méltatta a világszervezet nemes törekvéseit, ugyanakkor felhívta a figyelmet: keményen kell dolgozni azért, hogy a világ valóban az egyesült nemzetek közösségévé váljon.
A 84 éves királynő arról beszélt az ENSZ Közgyűlésében, New Yorkban, hogy a világszervezet az ő életében nemes törekvésekből a közjót szolgáló valódi erővé lett.
Ezt most az uralkodó kiemelkedő eredménynek nevezte, de az ENSZ 192 tagállamát képviselő diplomaták előtt kijelentette: jelentős nemzetközi együttműködésre van szükség a globális veszélyek leküzdése, a világon élők jólétének és méltóságának előmozdítása érdekében.
A királynő – aki 9 napos kanadai látogatása után utazott a keleti parti amerikai városba – korábban csak egyszer, 1957-ben, 31 évesen szólalt fel az ENSZ Közgyűlésében, négy évvel azután, hogy megkoronázták. Akkori beszédében sok sikert kívánt az alig egy évtizedes világszervezet működéséhez.
II. Erzsébet 16 ENSZ-tagország – köztük az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland – államfőjeként, és az 54 államot tömörítő Nemzetközösség fejeként mondott beszédet. Felidézte az 1957 óta bekövetkezett korszakos változásokat, főleg a tudományok, a technika és a társadalmi szemlélet terén. Nagyra értékelte az ENSZ tartósnak bizonyult alapcéljait, köztük a béke, biztonság és igazság előmozdítását, az éhezés, szegénység és betegségek elleni küzdelmet, továbbá az állampolgári jogok és szabadságok védelmét. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben is vezető szerepet kell játszania a globális veszélyek kezelésében, miközben nem veszti szem elől a biztonság, prosperitás és méltóság szavatolását minden ember számára.
Mindössze 10 perces beszédét óriási tapssal köszöntötték a Közgyűlés rendkívüli ülésén, a kétharmadrészt megtelt teremben. A királynő éppen a futball világbajnokság elődöntőjének félidejében szólalt fel, így a diplomatáknak nem kellett elszakadniuk a mérkőzés követésétől.
Egyes források szerint a beszéd időzítésében szerepet játszott a dél-afrikai Fokvárosban rendezett meccs.
A brit uralkodó az ENSZ-beszéd után ellátogatott a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek helyszínéhez, a dél-manhattani Ground Zeróhoz, ahol koszorút helyezett el, és találkozott áldozatok családjaival, mentőmunkásokkal. A 38 fokos hőséggel dacolva 15 percig tartózkodott a helyszínen, majd egy közeli parkban felavatta a 67 brit áldozat emlékhelyét.
II. Erzsébet 57 éves uralkodása alatt most hetedszer utazott az Egyesült Államokba. Az amerikaiak különösen kedvelik őt, a legnagyobbra becsült nők Gallup-listáján 1948 óta mindenkinél több alkalommal, 42-szer szerepelt az első tíz ember között.



