210 éve született William Henry Fox Talbot, a fényképezés úttörője

MTI

Kétszáztíz éve, 1800. február 11-én született William Henry Fox Talbot, a ma használatos „pozitív-negatív” fényképészeti technika feltalálója.

Cambridge-ben tanult matematikát, fizikát, 1833-ban parlamenti képviselőnek is megválasztották. Műkedvelőként a „camera obscura” segítségével rajzolgatott, s egy itáliai nyaralása során ötlött eszébe, hogy a képet kémiai eljárással megörökítse. Az 1830-as évek végére sikerrel is járt, azt azonban nem tudta, hogy vele egy időben más tudósok is próbálkoztak hasonlóval.

A XIX. század elejére az emberi kíváncsiság mellett már a technikai feltételek is megvoltak a fényképezés feltalálásához. A világ első fényképeit az 1820-as években a francia Joseph Niséphore Niépce készítette a héliográfiának nevezett eljárással, aszfalttal bevont ónlapon.

A csendéletfestőnek indult, szintén francia Louis-Jacques-Mandé Daguerre 1839-ben dolgozta ki a róla elnevezett fotográfiai eljárást. Ennek során a jóddal fényérzékennyé tett ezüstlemezt hosszú ideig megvilágította, higanygőzben előhívta, majd sóval rögzítette, s közvetlenül pozitív, de nem reprodukálható képet kapott. (A portrékészítés nem volt kellemes, a modelleknek sokáig kellett leszíjazva, mozdulatlanul ülniük a tűző napon.)

A ma használatos negatív-pozitív eljárást Talbot dolgozta ki, ő alkalmazta először az előhívást és a papírra fényképezést, ráadásul a francia riválisnál jóval rövidebb expozíciós idővel. Bár eljárását csak 1841-re tudta szabadalmaztatni, számos tekintetben felülmúlta a dagerrotípiát. Az tükörállású volt, míg az övé valódi állású képet készített, több másolatot is elő tudott állítani egy negatívról, mozgó tárgyakat is meg tudott örökíteni, ráadásul „fényrajzai” papírra készültek. Eljárását Talbot kalotípiának nevezte el a görög kalos (gyönyörű, illetve szép kép) szó nyomán.

1843-ban készítette az első fényképnagyításokat, fotográfiai kutatásainak eredményeiről 1844-46 között hat kötetben számolt be, ez volt az első fényképekkel illusztrált könyv. A kötetben 24 egyenként beragasztott kalotípiát mutatott be, épületfotókat, csendéleteket és zsánerképeket, műtárgyakat.

Talbot felismerte, hogy a kromátokkal kezelt enyv megvilágításkor oldhatatlanná válik, ezért fotokémiai védőrétegként krómzselatint használt az acéllemez maratásánál, megteremtve a hengermélynyomás és az autotípia, a képsokszorosítás alapjait. Az általa 1852-ben kifejlesztett féltónusos marás lényege, hogy nem az egész felületet, csak a raszterpontokat maratják, ezzel lehetővé vált a fényképek reprodukálása az újságnyomtatásban is. 1851-ben rájött, hogyan készíthet pillanatfelvételeket. 1852-ben és 1858-ban szabadalmaztatott „fotolifikus metszési eljárása” során muszlinszitával és nyomdai acéllemezzel állította elő a képek tónusait, ezzel a későbbi, árnyalatos lemezeket előállító módszer előfutára lett.

A sokoldalú Talbot érdeklődött a régészet iránt is, az 1850-es években az elsők között fejtette meg a Ninive romjai közül kiásott ékírásos táblákat. 1877. szeptember 17-én halt meg Lacock Abbey-ben.