Huszonnégy órás röpi

A fáradtság sem győzte le a játékosok lelkesedését (Fotó: SJG)
A téli szünet előtt harmadízben került megrendezésre az immár hagyományosnak mondható 24 órás röplabda-találkozó a komáromi Selye János Gimnázium frissen felújított tornatermében. A rendezvény szervezését idén is Fiala Andrea tanárnő és Paraska István tanár úr vállalta. Ebben az évben ismét egy csütörtöki napon, pontban déli 12 órakor vette kezdetét az egynapos szórakozás. A tanárnő a játékosokat úgy osztotta be nyolc csapatba, hogy minden csapat nagyjából azonos játékerőt képviseljen. Majd a nyolc gárda további két négyes csoportra oszlott: a pirosakra és a kékekre. A torna során a különböző színű csapatok mérték össze tudásukat, játékkedvüket.
A kora esti órákban kezdődtek a „gálameccsek”, meghívott vendégjátékosokkal. Először az iskola öregdiákjai mérkőztek meg egymással, majd őket követte az est legszínvonalasabb és a legtöbb érdeklődőt számláló meccse, amelyen a komáromi férfi röplabda klub már felnőtt vagy már visszavonult tagjai csaptak össze a fiatalabb, 20 év alatti generáció képviselőivel (ezen a mérkőzésen vettem részt én is). Zárómeccsként a gimnázium tanárai játszottak a helyi ipari szakközépiskola öregdiákjaival. Ezen meccsekkel párhuzamos időben érkezett meg a pizzaszállítmány, amivel mindenki csillapíthatta étvágyát, és pótolhatta a már elhasznált energiáit.
A különmeccsek után folytatódtak a körmérkőzések az egyre fáradó és idővel álmosodó, de nem kevésbé lelkes játékosokkal egészen reggel nyolcig, amikor is a komáromi magyar alapiskolák tornája vette kezdetét. Itt a Munka Utcai Alapiskola győzedelmeskedhetett az Eötvös Utcai és a Jókai Mór Alapiskolával szemben.
Végezetül mindenki felhasználhatta megmaradt energiakészleteit a „best of” meccseken, amelyek után ünnepélyesen lezárult az idei 24 órás röplabda-találkozó.
A nagy sikerre való tekintettel biztos vagyok benne, hogy az összes résztvevő már alig várja a jövő évi játékdömpinget, amely évről évre egyre népszerűbb, és egyre több diákot csábít az iskola tornatermébe.
Habán Máté, II. A



