2012. február 9. csütörtökMa: Abigél (HU), Zdenko (SK)Holnap: Elvira (HU), Gabriela (SK)« Küldj képeslapot!

Napilap | Iskola utca | 2010. február 4.

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    A nagymama eltávozottKarácsony előtt meghalt a férjem édesanyja, a négyéves kisfiamnak azt mondtuk, a nagyi elköltözött az égbe, mert neki ott jobb. Akkor bele is nyugodott ebbe, ám azóta egyre gyakrabban kérdezi, a nagyinak miért nem volt jó itt, közöttünk. Felfogja egy négyéves már azt, ha valaki meghal?Jelige: FájdalomJó lenne módosítani a nagyi eltávozását úgy, hogy nem azért költözött el az égbe, mert neki ott jobb, ezzel ugyanis lelkiismeret-furdalást válthat ki nála…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    Tehetségnapot tartottak múlt héten a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskolában, amelynek keretében az oktatási intézmény legkiemelkedőbb diákjai tanulmányúton vettek részt Budapesten.…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    A magyarországi Doktorandusok Országos Szövetsége az idén is megrendezi évi rendes konferenciáját. A Spring Wind (Tavaszi Szél) Konferenciára Európa 2010-es Kulturális Fővárosában, Pécsett kerül sor, 2010. március 25–27…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    Az SZMPSZ a Szülőföld Alappal pályázatot hirdet a pedagógus-továbbképzési törvényből adódó szakmai képzések megvalósításának támogatására. A rendelkezésre álló keretösszeg: 9 450 000 forint, azaz 34 700 euró. Benyújtásának határideje: febr…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    Túlzás nélkül mondhatjuk, egy gyerek életét nagy részben meghatározza, hogyan és hol kezdi meg a tanulmányait. Az első hónapok, évek, döntően befolyásolják a későbbi viszonyukat nemcsak az iskolához és a tanuláshoz, de még önmagukhoz is.…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSA gútai Schola Privata Gutaiensis Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában a magyar kultúra napja alkalmából egy érdekes művészi egyveleggel készült a kultúrabarátoknak. Murányi György igazgató elárulta, Cseri Ilona tanárnő ötletéből valósult meg a rendezvény, amelyen a város magyar kultúra kedvelői vettek részt. „Iskolánkban minden évben megszervezzük ezt a rendezvényt, azonban idén úgy gondoltuk, nagyobb teret szánunk neki, nem csak a tanórákon foglalkozunk a témával…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    OLÁH HAJNALKAJanuár eleje óta vagyok a galántai Kodály Zoltán Alapiskola igazgatója. Az eltelt időszak alatt többször is el kellett gondolkodnom azon, milyen ez az intézmény. Az első években, mikor idekerültem, sok nagyszerű kollégámtól sokat tanulhattam…