Melyiket válasszuk? Nyolcosztályos gimnázium vagy alapiskola?

OLÁH HAJNALKA

Kérem, gondolják végig velem a következő sorokat. Beíratjuk egy jó nevű intézménybe hatéves csemeténket. A tanító nénik megtanítják írni, olvasni, számolni és közben rádöbbenünk, gyermekünk micsoda tehetség. De tegyük a szívünkre kezünket: kinek az érdeme ez? A gyermek kétségkívül rendelkezik bizonyos készségekkel, én, a szülő is naponta tanulok vele és sok érdekes dolgot megtanítok vele, de az érdem, az igazi elismerés a tanító néninek jár ki. Az ő szeretete, nyugalma, hozzáértése kellett ahhoz, hogy csemeténk megnyerje a szavalóversenyt, átvészelje az első csalódást, mikor nem ő lett az első a futásban, vele beszélte meg az első kísérlet hihetetlen eredményét.

És gyermekünk egyszeriben ötödikes lesz: új tanítók, sok tantárgy. Csodák csodája, a gyermek simán veszi az akadályokat, továbbra is szép sikereket ér el. Nem kellene őt egy még jobb intézménybe íratni? Hiszen itt a lehetőség: át lehet lépni a nyolcéves gimnáziumba.

De biztosan ez lesz

a helyes döntés?

A nyolcéves gimnáziumban olyan tanáremberek tanítják majd, akik talán engem is tanítottak nagygimnazista koromban. Nagyszerű szakemberek. De nem biztos, hogy a tiszteletreméltó tanár elviseli majd kisgyerekem nyafogásait, mivel elfelejtette megtanulni a leckét, hogy otthon felejtette a papucsát, hogy az anyu nem csomagolt tízórait, hogy a Sanyi meglökte és eltörött a szemüvege, hogy a Zsuzsi azt mondta, kövér? Nem, nem nagyon hiszem. Az ő helyében én is azt mondanám, van fontosabb dolgom is, mint a nyafogásaitokat hallgatni, oldjátok meg a problémátokat magatok.

A tizenegy éves gyermeknek azonban még bizony sok esetben igenis szüksége van a tanácsra, jobb eseten csupán arra, hogy meghallgassák, foglalkozzanak a problémájával.

A gimnáziumban állítólag a legtehetségesebbeket veszik fel. Ám még a legtehetségesebb gyermek is sokat kérdez, bizonytalan néhány feladat elvégzésekor, nem tud önállóan dönteni bizonyos élethelyzetekben, mint nagygimnazista társai. A tanár azonban tőle ezt elvárja. Hiszen gimnazista. És meg is értjük a hozzáállását, ha elképzeljük magunkat a tanár helyébe. Az előző órán az érettségiző osztályban tartotta óráját: az ókori államokról adott elő, a tanulók figyeltek és jegyzeteltek. Most a tizenkét éves másodikos kisgimnazistáknál kell ugyanezt a témát elmondania és a következő gondolatok cikáznak a fejében: Lassabban kellene beszélnem, mert úgy látom, nem győzik lejegyezni a mondanivalómat. Vagy írjam a táblára, de akkor a felét sem tudom átvenni a tananyagnak? Azt kérdezik, hogy mi az az öntözéses gazdálkodás? Mit nem lehet ezen érteni? És hogyan lehetséges, hogy azt sem tudja egy ilyen korú gyerek, mi az a zsilip? És most fogyott el a türelmem, mert a kis copfos a hátsó padban sírni kezdet, mert rájött, hogy az irodalomfüzetébe írta a jegyzetét.

Az órák közti szünetekről már ne is beszéljünk. Fura látvány a komoly témákról beszélgető felnőttkor szélén álló fiatalok közt látni a rohangáló, hatalmas mozgásigénnyel rendelkező, gyakran vihogó és árulkodó kicsiket. A felső tagozaton tanító pedagógusnak nem kell ekkora korkülönbséget áthidalnia. Tudja, hogy önállóságra, kitartásra fokozatosan kell megszoktatni a gyermeket. Tudja, hogy a szünetekben, az osztálykirándulásokon megkülönböztetett figyelemmel kell őriznie a gyermeket és megtanítania vele bizonyos viselkedési szabályokat.

Mit mond a törvény?

Ha megszólalt az igazságérzetünk, talán feltesszük a kérdést magunkban: nem érdemli-e meg az az iskola, aki kinevelte a kis tehetséget, hogy továbbra is ennek az iskolának növelje a hírnevét? De erre nem is várom a választ. Ez csak egy költői kérdés marad.

A nyolcéves gimnáziumok tehetséggondozást kínálnak. Ugyanezt megteszik az alapiskolákon is, hiszen a szép eredmények ennek köszönhetőek. Az alapiskolán sem kallódik el a tehetséges gyermek. Viszont nem mindegy, milyen úton jutott el a gyermek a sikerhez. De nem kallódik el a gyengébb képességekkel rendelkező tanuló sem, hiszen a sokrétű foglalkozások keretén belül minden gyerek részesülhet sikerekben.

Az új iskolatörvény értelmében ugyanaz a tananyag az alapiskola hatodik és a nyolcéves gimnázium első évfolyamában. Tehát a gyermek nem tanulhat sem többet, sem kevesebbet egy bizonyos tantárgyon belül, esetleg bizonyos tantárgyakat több óraszámban, alaposabb átgyakorlással sajátít el.

Végül néhány személyes tapasztalat: harmadik gyermekem azért maradt az alapiskola tanulója, mert összevetve a két intézmény tanítási módszereit, hozzáértését a gyermekhez, arra a megállapításra jutottam, hogy egy tehetséges gyermekből sokkal hozzáértőbb módon tudják kihozni a maximumot az alapiskolában, mint a nyolcéves gimnázium első négy osztályában (két, immár felnőtt gyermekem nyolcosztályos gimnáziumba járt).

A szerző a Galántai Kodály

Alapiskola igazgatója