Két komáromi diák képviselte az országot Kárpátalján

SPÁTAY ADRIANA

Ez a kezdeményezés a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségtől indult: a jövőben szeretnék bevonni a határon túli kisebbségben élő magyarságot szépkiejtési versenyük legrangosabb fordulójába, hogy ezáltal Kárpát-medencei szintűvé váljék. Erre az ötletre és felkérésre reagált Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Központi Irodájának titkára. A tőle megszokott lelkesedéssel látott a szervezésnek, mozgósította e versenyszám felvidéki érdeklődőit. Végül két versenyző képviselte Szlovákiát, annak szűkebb pátriáját, Komáromot: az általános iskolások kategóriájában Untermayer Tamás, a Jókai Mór Alapiskola tanulója indult a versenyen, a középiskolások mezőnyében pedig Kocskovics Péter, a Selye János Gimnázium diákja.

A kárpátaljai kiejtési verseny a magyarországi Kazinczy-verseny mintáján alapszik. Szintén háromfordulós, a versenyzők egy hozott és egy kötelező szöveget olvasnak fel, ám a mi hazai versenyünk fogalmazási fordulója helyett a középiskolások utolsó versenyszáma a Péchy Blanka-féle szövegfonetikai jelölés.

Az első megmérettetés – a főpróba – igazán kitűnően sikerült. Untermayer Tamás különdíjas lett, a gimnazista Kocskovics Péter pedig a 2. helyen végzett.

Az eredményeken kívül hadd szóljak pár szót vendéglátóinkról, úti élményeinkről. Nagy izgalommal készültünk az útra, hiszen Jókai Tiboron kívül még egyikünk sem járt Kárpátalján. Pénteken késő este érkeztünk meg Beregszászra, majd másnap reggel mentünk a közeli Nagydobronyba. Az iskola igazgatóhelyettese, a megyei tanügyi hivatal képviselői fogadtak bennünket. Az iskola diákjainak kultúrműsorával kezdődött az egész napos rendezvény – élvezetes volt hallgatni a kristálytisztán zengő népdalokat az ottani kissé palócos kárpátaljai dialektusban, megcsodáltuk a néptáncosok gyönyörű dobronyi népviseletét.

Az ünnepi megnyitót Szántó Edit, a bátyúi középiskola magyartanára, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökségi tagja tartotta. Az UNESCO által 2000-től az anyanyelv nemzetközi napjának nyilvánított február 21-ét megelőző napon hangsúlyozta az anyanyelv ápolásának és megőrzésének fontosságát, hiszen csak nyelve által tud megmaradni az ember a nagyvilágban, határon innen és túl. Felhívta a diákok figyelmét, hogy mindannyian Kazinczy nyelvvigyázó örökségének folytatói. Kazinczy életútjával kapcsolatban a következőket mondta: „Érsemlyén – Kassa – Munkács – Sátoraljaújhely. Négy helyszín, ma négy ország: Románia, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna. Egyetlen életút, melyet felnégyelt a történelem. De a közös hazát nem szaggathatják szét földrajzi határok, mert a haza bennünk, szívünkben, nyelvünkben él.”

Figyelve a diákok felkészültségét, azt, hogy mennyire komolyan, mély meggyőződéssel teszik feladatukat, megbizonyosodhattunk arról, hogy nem a „süket hivatal és a vak megszokás” vezérelte a versenyre a fiatalokat, hanem a magyar nyelvőrző ifjúság rója le tiszteletét anyanyelve előtt.

A sikeres versenyzés után meglátogattuk a Nagydobronyban élő és alkotó Hidi Endre keramikust. A mester bevezetett minket a korongozás fortélyaiba, megmutatta az égetőkemencében sülő kerámiákat. A Kárpátalját kitűnően ismerő Jókai Tibor a hazafelé úton elvitt minket Kisszelmencbe, a szlovák–ukrán határ által kettévágott faluba, megnéztük Ungvárt, majd utunk során érintettük Munkács várát is. Fáradtan, ezer kilométerrel a hátunk mögött, de tele új élményekkel érkeztünk haza. A verseny hangulata, a kárpátaljai kollégák, a diákok meleg baráti szeretete, nemzetünk történetének helyszínei megerősítették bennünk az elhatározást: ha tehetjük, jövőre is elmegyünk Nagydobronyba. Szeretném erre biztatni minden felvidéki magyartanár kollégámat Pozsonytól Nagykaposig. Higgyék el, életre szóló élményekben lesz részük diákjaikkal együtt!