A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL

Hogyan

mondjam el?

A világszerte történő tragédiákat, melyekről a televízió is tudósít, egyre jobban érzékeli a hatéves kislányom. A Haitin történt katasztrófa kapcsán elmagyaráztam neki, hogy sok ember életét vesztette, lett hajléktalan. Azóta mindig ez a téma nála. Lehet, nem kellett volna ennyire részletekbe menően erről beszélgetnünk?

Jelige: Adakozás

Egy hatéves gyereknek még könnyen el lehet terelni a figyelmét, ráadásul már a tévében és rádióban sem napi téma a Haitin történt földrengés. Nem baj, hogy elmesélte neki, hogy ilyen is van, hisz bármilyen tragédia bármikor, bárhol bekövetkezhet. Ez is úgy jött, mint derült égből a villámcsapás, legalább is nem tudok róla, hogy előre jelezték volna a veszélyt. Bármennyire is szeretnénk, a gyerekeket nem lehet megóvni minden tragédia elől. Akaratunk ellenére is ezzel-azzal találkoznak, s másként viszonyulnak hozzá, ha tudják, hogy ez is az élet velejárója lehet. Ma is nőnek fel árván gyerekek, vannak gyógyíthatatlan betegségek, ma is érheti szerencsétlenség a szülőket. Nem magától érthető, természetes dolog az, hogy békés családi környezetben töltheti napjait egy gyerek. Az sem baj, hogy már ilyen zsenge korában együtt tud érezni a szenvedőkkel, a maga módján sajnálni tudja a szenvedőket. Így nem válhat apatikussá, később se lesz neki mindegy, mások szenvednek-e vagy éppen dúskálnak a feleslegben. A szociális érzékenységre is nevelni kell a gyereket, az sem alakul ki magától.

De mint semmi mást a világon, ezt sem kell túlzásba vinni. Ne legyen a gyereknek lelkiismeret-furdalása a miatt, hogy valahol a messzi távolban sokan egy természeti katasztrófa következtében sokan meghaltak, sok gyerek árván maradt, romlottak az életkörülményeik. Úgy tűnik, már eleget tépelődött e felett a téma felett, most már nyugodtan szólhat másról is az élete. Beszélgessen vele szép dolgokról, boldog családokról, gyermekekről. Hogyan lehet addig is becsülni a másik embert, amíg nem jut szorult helyzetbe, hogy lehet segíteni a kis gondokkal, bajokkal küzdőknek. Nézzenek szét a közvetlen környezetükben, szélesebb családjukban, vannak-e olyanok, akik vigasztalásra, segítségre szorulnak. Szép dolog az segíteni a messzi távolban élő, tragédiákat átélt embertársainkon, de annak a segítségnek sincs kisebb értéke, amiben a közvetlen közelünkben élőket részesítjük.

Lebegjen a szeme előtt az a tény, hogy kislánya még gyerek, ezért ne a kis felnőttet lássa benne, akivel már minden problémát felnőtt módon meg lehet tárgyalni. Ő még elsősorban gyerek, s mint gyereknek joga van a gondtalan élethez. Nem a felnőttek gondjait kell a vállaira rakni, s ne gondolja azt, ha sokat kibír egy gyerek, akkor feltétlenül az élet borzalmaira kell irányítania a figyelmét. Tanítsa meg örülni az életnek, értékelni az élet nyújtotta örömöket. Próbálja egyensúlyba hozni a szomorú és örömteli eseményeket, hogy ne alakuljon ki hamis kép a gyerekben az életről. Ne csak az árnyoldalát, vagy csak a napos oldalát ismertesse meg vele. Akkor fogja tudni elviselni a nagy tragédiákat is, ha majd tudni fogja, hogy ezek után jöhet majd valami jó és szép, s lesz minek újra örülni.

Ha esetleg annyira megrázták kislányát az események, hogy nem tud tőlük szabadulni, és semmilyen elterelő manőver nem jár sikerrel, akkor feltétlenül vigye el pszichológushoz, hogy kibeszélhesse a szorongását, félelmeit, és megnyugodjon. Ön pedig máskor nagyobb körültekintéssel feszegesse gyermekével a katasztrófákat és tragédiákat, amelyek földünk lakosait sújtják. Olyan mértékben tálalja ezeket, amit még képes feldolgozni a gyereke, és kellő odafigyeléssel csak oly módon vonja bele, hogy az ne okozza kárát.

Dr. Hadas Katalin

pszichológus