A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL

A nagymama eltávozott

Karácsony előtt meghalt a férjem édesanyja, a négyéves kisfiamnak azt mondtuk, a nagyi elköltözött az égbe, mert neki ott jobb. Akkor bele is nyugodott ebbe, ám azóta egyre gyakrabban kérdezi, a nagyinak miért nem volt jó itt, közöttünk. Felfogja egy négyéves már azt, ha valaki meghal?

Jelige: Fájdalom

Jó lenne módosítani a nagyi eltávozását úgy, hogy nem azért költözött el az égbe, mert neki ott jobb, ezzel ugyanis lelkiismeret-furdalást válthat ki nála. Ne higgye, hogy mi nem voltunk hozzá elég jók, azt kell mondani, ott is jó neki. Bizonyára visszaemlékszik olyanra, hogy nem fogadott szót a nagyinak, visszafeleselt, vagy valami hasonló, s ezt most összekapcsolja az eltávozásával. Azért kellett szegény nagyinak meghalnia, mert én rossz voltam hozzá.

Természetesen nem úgy, mint a felnőtt, de a gyerek is kialakít magában egy képet a halálról, arról, hogy léteznek visszahozhatatlan dolgok. Ha van a családban valamilyen háziállat, azon demostrálni lehet, hogy az állatok sem élnek örökké. Minden elmúlik egyszer, a virág is elszárad, a fa levelei is lehullanak. Az, aki megszületett, annak meg is kell halnia. Elmagyarázhatja neki, hogy milyen fontos vigyázni az utcán, hogy semmi ne üsse el, vagy egészségesen táplálkozni, hogy ne betegedjen meg, mert ezek is lehetnek a halál okai. Nem csak öreg emberek halnak meg, akik már elfáradtak, s nagyon betegek, hanem a fiatalok is.

A nagyi nem azért ment el, mert itt nem volt neki elég jó, hanem azért, mert a teste már nem tudta őt szolgálni. Nem a nagyi döntötte el, hogy itt akarja hagyni a gyerekeit, unokáit, s ezért inkább meghal, hanem már a teste nem volt képes működni. Az embernek van szíve, ami olyan a testben, mint a motor az autóban. S ahogyan a motor az autóban elromolhat, ugyanúgy az ember szíve is. Van, amikor a szerelő még meg tudja szerelni a motort, ugyanúgy a doktor bácsi is meg tudta gyógyítani a nagyit, amikor régebben beteg volt, de van úgy, hogy a szerelő is azt mondja a motorra, hogy ez már megjavíthatatlan. Ha azonban az ember szíve megjavíthatatlan, akkor már nem lehet vele tovább élni, s olyankor szoktak elköltözni az égbe az emberek. Nézegessék a közös fényképeket, ha vannak videófelvételek, akkor azokat is. Próbálják éltetni a szép élményeket, amelyeket a gyerek a nagymamájával átélt. A legapróbb részletekig próbálják feleleveníteni, hogy újra átérezze, amit akkor érezhetett, amikor együtt voltak. Biztassák őt arra, hogy képzeletében is felidézze a nagyit, s így bármikor, ha látni akarja, elég lesz behunynia a szemét és elképelni őt, s máris vele lesz újra. Ráadásul ez olyan kép, amit nem is vehet el tőle senki, még csak az sem fordulhat elő vele, mint egy fényképpel, hogy véletlenül otthon felejti.

Ha összejön a nagyobb család, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, akkor is szenteljenek egy kis időt a nagyinak. Meséljék el ők is, hogy milyen szép élményeik vannak róla, ki mit szeretett rajta és miért szerette? Ők is mondják el, nekik is hiányzik, de az ellen a távozás ellen nincs mit tenni, innen nem lehet visszahívni, hogy jöjjön még egy kicsit haza. Ezzel is gazdagodik a gyerek képe a nagyiról, és arról, hogy bár másnak sem könnyű elfogadni ezt a tényt, mégis képesek rá.

Ha jó volt a gyerek kapcsolata a nagymamával, akkor a nevelésbe is beépítheti. Ha valami rosszat tesz a gyerek, mondja neki azt, hogy nagyinak ez nem tetszene, biztosan figyelmeztetne téged arra, hogy máskor ezt ne tedd! Ha viszont valami jót tesz, akkor azt kell mondani, ennek biztosan nagyi is örülne, s ha most behunyod a szemed és látod magad előtt őt, akkor azt is láthatod, hogy mosolyog rád.

Időnként látogassanak ki a sírjához, hogy azért az is tudatosuljon benne, a nagyi már tényleg nincs itt közöttünk, neki már másutt van az otthona. Ezzel a ténnyel meg kell békélni, el kell fogadni. Idővel tudatosul majd benne az, hogy vannak visszafordíthatatlan távozások, olyanok, amelyek örökre szólnak. S bár a szülei igyekeznek kedvében járni, mindent megadni neki, amit csak szeme-szája megkíván, mégis vannak olyan helyzetek, amelyek nem tőlük függnek, amelybe nincs beleszólásuk, s amelyek az ő akaratukon kívül is történnek. Bár sokszor nehéz, de meg kell tanulni elfogadni a rosszat is, azt is, ami nincs éppen a szánk íze szerint, mégis bekövetkezhet.

Ha már most sikerül ezt beletáplálnia, később sokkal könynyebben veszi majd az élet buktatóit, nem fog olyan gyakran elesni, képes lesz átlátni a dolgokat, s nem fog szélmalomharcot folytatni. Energiáját nem fogja fölöslegesen pazarolni, és nem akarja majd megváltoztatni a megváltoztathatatlant. Nem menekül majd depresszióba, ha valamilyen tragédiával kell szembenéznie. Mert bármennyire is jó és gondos egy szülő, nem csak rajta múlnak a dolgok, sok olyan helyzet elé állít az élet, amit magunktól nem választanánk, s nem is akarnánk szembe kerülni vele. Ám ezekkel is meg kell küzdenünk valahogyan, s nem mindegy, hogyan. Egy-egy ilyen esemény az életünkben felhívja a figyelmünket arra, hogy életünk véges, s ehhez igazítva kellene élni mindennapjainkat.

Dr. Hadas Katalin

pszichológus