2012. május 23. szerdaMa: Dezső (HU), Želmíra (SK)Holnap: Eszter (HU), Ela (SK)« Küldj képeslapot!
A támogatások sikere ellenére a gazdasági tárca nem számol a program újraindításával

Nincs pénz a napkollektorokra

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Pozsony. A napkollektorokra és biomassza kazánokra nyújtott állami támogatások iránt tavaly is nagy volt az érdeklődés, az állam ennek ellenére az idei költségvetésben erre egy centet sem különített el. A gazdasági tárca szerint egyelőre nem is tervezik, hogy visszatérnek a támogatáshoz.

A társasházak számára a napkollektorok esetében az állam tavaly minden négyzetméterre 100 eurós támogatást nyújtott (Pavol Funtál felvétele)

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Az állami támogatásokat még az előző kormány gazdasági minisztere, Ľubomír Jahnátek vezette be 2009-ben. Az állam a kérvényekre az elmúlt évben 2,675 millió eurót különített el, ez az összeg azonban már október végére elfogyott. Mivel a gazdasági tárca csak az említett összeghatárig nyújthatott támogatásokat, a kérvények fogadását leállították. A minisztérium szerint az igényeket a beérkezésük sorrendjében elégítik ki, miközben az elfogadott kérvényeket a gazdasági tárca honlapján (www.economy.gov.sk) tették közzé.

A támogatások tavalyi rendkívüli sikere ellenére a gazdasági tárca nem számol azzal, hogy a programot a közeljövőben újraindítanák. „A megújuló energiaforrások esetében nem tervezünk semmilyen állami támogatást a háztartások részére” – nyilatkozta Daniela Piršelová, a gazdasági tárca szóvivője. Erre már csak azért sem kerülhet sor, mivel az állami költségvetésben erre a célra nem különítettek el semmilyen összeget. „Épp emiatt nem várható, hogy 2012-ben beindítjuk a támogatásokat” – mondta el Piršelová.

A dotációk leállítását a szakemberek is kritizálják. Milan Novák, a Thermo/Solar Žiar Kft. vezérigazgatója szerint az állami pénzek befagyasztásával a kormány búcsút intett a megújuló energiaforrások egyedüli olyan támogatásának, amely nem csupán egy kiválasztott réteg számára volt elérhető. A társaság, a napkollektorok legnagyobb hazai gyártójaként ezért arra kérte a kormányt, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére idén is fordítsanak bizonyos összeget a támogatásokra. Ellenkező esetben Novák szerint az elkövetkező években tovább nő a lemaradásunk a megújuló energiaforrások terén a nyugat-európai országokhoz képest.

Tavaly a családi házak tulajdonosai a napkollektorokra és a biomassza tüzelésű kazánokra igényelhették az állami támogatást, a társasházak esetében csak a napkollektorokat dotálta az állam. A családi házakra szerelt napkollektorok esetében 8 négyzetméteres alapterületig a vissza nem térítendő támogatás négyzetméterenként 200 euró volt. A társasházak esetében az állam minden négyzetméterre 100 eurós támogatást nyújtott, azzal a megkötéssel, hogy minden egyes lakásra legfeljebb 3 négyzetméternyi alapterületű kollektor juthat. A családi házakban lakók a biomassza tüzelésű kazánok vételárának 30%-át kérhették az államtól, az egy kazánra nyújtott dotáció azonban nem haladhatta meg az 1000 eurót. A háztartások a támogatást a Szlovák Innovációs és Energetikai Ügynökség pozsonyi, trencséni, besztercebányai és kassai kirendeltségeinél kérhették, a programról az érintettek, vagyis akik tavaly beadták a kérvényüket ezért bővebb információkhoz az ügynökség honlapján (www.siea.sk) juthatnak hozzá. Tájékoztatást nyújtanak azonban telefonon keresztül is: Pozsonyban a 0917/250 000, Besztercebányán a 0917/248 000, Kassán pedig a 0917/247 000 telefonszámon. (mi, SITA)