GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
Borúlátóbbak
a magyarok
Budapest. Magyarországon az elmúlt két évben 61 pontról 30-ra csökkent a fogyasztói bizalmi index. Ez a világon ezútal a legalacsonyabb mutató – állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat legfrissebb felmérése. Az elmúlt év végére Magyarország a fogyasztói bizalmi indexlista utolsó helyére került, noha a második negyedévi felmérés 43 pontos eredményével még megelőzte Portugáliát és az akkor sereghajtó Görögországot is. A világ legoptimistább országa 122 ponttal továbbra is India, amely ezt a pozíciót nyolc egymást követő negyedévben megtartotta. Utána a sorban Indonézia és Fülöp-szigetek (117-117), Szaúd-Arábia (113), Brazília (112) és Kína (108) következik. (Vg)
Turisták özöne Csehországban
Prága. Csehországot tavaly 12,91 millió turista kereste fel, ami 5,7%-kal több, mint 2010-ben és egyben új abszolút csúcsnak számít. A vendégéjszakák száma 38,2 milliót tett ki, ez 3,5%-os gyarapodás az előző évhez viszonyítva – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal. A legtöbben szokásosan Németországból érkeztek (1,42 milliónyian), a legnagyobb növekedést viszont a spanyol és az orosz látogatók számának alakulása mutatta (34%-os ugrás), az oroszok abszolút számokban is kifejezve sokan, 577 ezren fordultak meg Csehországban. Ami Szlovákiát illeti, a 10 legfontosabb látogatók közé tartozunk, tavaly 12,2%-kal többen jártunk nyugati szomszédunknál, mint 2010-ben. (čt24)



