2012. február 9. csütörtökMa: Abigél (HU), Zdenko (SK)Holnap: Elvira (HU), Gabriela (SK)« Küldj képeslapot!

Napilap | Gazdaság | 2010. február 4.

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Az elmúlt év utolsó hónapjaiban is folytatódott az ingatlanárak zuhanása – derül ki a jegybank és a Szlovák Ingatlanügynökségek Szövetségének (NARKS) legfrissebb felméréséből. A lakóingatlanok négyzetmétere 2009 utolsó negyedévében átlagosan 1297 euróba került…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    Pozsony. Nem egész két hetük maradt a munkáltatói adóelszámoláshoz szükséges kérvény benyújtására azoknak, akik azt szeretnék, hogy a tavalyi keresetük után fizetendő személyi jövedelemadójukat a munkáltatójuk számítsa ki. Akik február 15-ig ezt nem kérik, azoknak adóbevallást kell készíteniük.…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSPozsony. Az építőipar teljesítménye 2008-hoz képest 10,9%-kal, ezen belül a lakásépítés 19%-kal esett vissza, az építőanyagok értékesítésének piaca pedig 15%-kal zsugorodott – mondta Imrich Béreš, a piacvezető Első Lakás-takarékpénztár (PSS) elnöke, aki hozzátette: bár a vizsgált időszakban mintegy 15%-kal zuhantak az ingatlanárak, mégis országszerte 7000-8000 eladatlan lakást regisztrál a piac. Tartja magát a PSSA felsorolt negatív irányzat ellenére a PSS-szel 2009-ben 211 ezer új szerződést kötöttek az ügyfelek, ami egy év alatt 28%-os növekedést jelent, az új szerződések célösszege elérte az 1,94 milliárd eurót, ami 3,3%-kal haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    Tavaly kevesebbet vásároltunkPozsony. A gazdasági válság tavaly jelentős mértékben rányomta a bélyegét a kiskereskedők bevételeire is. A jegybank legfrissebb adatai szerint az elmúlt évben 10,3%-kal, 17,441 milliárd euróra esett vissza a forgalom…

  • 2010. február 4. csütörtök, 18:00

    ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Tavaly további 521 szlovákiai cég tette át székhelyét valamelyik adóparadicsomba, ezzel együtt a kedvezőbb adózási feltételeket nyújtó országokban már 2443 szlovák társaság van bejegyezve – jelentette a cseh tőkepiaci információs ügynökség (ČEKIA), ami egy év leforgása alatt 27%-os növekménynek felel meg. „A viharos növekedés a globális gazdasági válság okozta adóoptimalizálás növekvő kényszerével, továbbá az adóterhek esetleges növekedéséből fakadó félelmekkel magyarázható” – mondta Petra Štěpánová, a ČEKIA elemzője, aki szerint évi bruttó 77 millió eurónál nagyobb nyereség esetén már kimondottan csinos összeg takarítható meg az adóparadicsomokban…