2012. február 9. csütörtökMa: Abigél (HU), Zdenko (SK)Holnap: Elvira (HU), Gabriela (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Még kérhetjük a későbbi adózást

Pozsony. Ha magánszemélyként a törvényben megszabott március 31-i határidőnél későbbre szeretnénk halasztani a jövedelemadó-bevallásunkat, akkor nem egész egy hetünk maradt arra, hogy ezt az adóhivataltól kérjük. Az ehhez szükséges kérvényt ugyanis legkésőbb március 16-ig kell eljuttatnunk a hivatalhoz, amely ezt követően legfeljebb 3 hónappal későbbre halaszthatja a bevallás végső határidejét. Ha külföldről származó bevételeink is voltak, amelyeket feltüntetünk az adóbevallásban, a hivatal a határidőt akár fél évvel is kitolhatja. Az adóbevallás későbbre halasztását eddig 7568 magánszemély kérte. Az adóhivatalokhoz közben megérkeztek azonban már az első bevallások is. Az A típusú adóíven eddig 94,5 ezren vallották be az adójukat, ami az ilyen típusú idei bevallásoknak a negyedét teszi ki. A B típusú íveknek eddig a 14%-a (77 ezer) érkezett meg az adóhivatalokhoz, míg a társasági adót 7329-en vallották be, ami az ilyen adózóknak alig az 5 százaléka. A Központi Adóigazgatóság szerint a nagy többség idén is az utolsó pillanatban nyújtja majd be az adóbevallását. (SITA)

Idén 36%-unk nem megy üdülni

Brüsszel. Bizonyos jelek szerint enyhén javulnak az európai turizmus kilátásai – ez derül ki az EU közvélemény-kutató intézetének, az Eurobarométernek frissen közzétett jelentéséből. A 30 ezer megkérdezett európainak – nem csupán EU-polgároknak – csak 21%-a állította, hogy idén „csaknem bizonyosan” nem utazik sehova üdülni, míg tavaly 33% nem utazott sehova. Az utazást tervezők 46%-a nyilatkozott úgy, bizonyára lesz elég pénze az üdülésre. Tavaly ez a mutató 5 százalékponttal alacsonyabb volt. Azok aránya, akik azt mondják, idén aligha utaznak bárhová, Törökországban a legmagasabb: 44%. A magyarok 40, a szlovákok 36, az olaszok és a máltaiak 35-35%-a nyilatkozott így. A legnépszerűbb úti cél Spanyolország volt és marad – idén 10,4% tervezi, hogy ezt az országot keresi fel –, majd Franciaország (9,9%) és Olaszország (9,2%) következik. Az utazást tervezők 32%-a saját országán belül kíván valahova elmenni. (m, č)

Bemutatkozik

a bútoripar

Nyitra. A nyitrai Agrokomplex vásárvárosban tegnap megnyitott nemzetközi bútoripari szakvásáron 430 hazai és külföldi cég mutatja be termékeit. „A gazdasági válság ellenére sikerült hasonló számú kiállítót találnunk, mint tavaly” – nyilatkozta Jarmila Lukáčová, a kiállítás menedzsere, aki szerint a cégek idén is 25 ezer négyzetméternyi területet foglaltak le. A szakvásár, amelyen a cégek idén is jelentős árkedvezményeket nyújtanak a bútoraikra, március 14-ig látogatható. A belépő felnőtteknek 3,50 euró, 6-15 év közötti gyerekeknek és a 60 éven felülieknek 2 euró. (TASR)

Nem kell a Metropolis

Pozsony. Pozsony-Ligetfalu önkormányzata hivatalosan ellenzi, hogy Ligetfalu és Horvátjárfalu között megépüljön a Metropolis beruházás, mivel abban kaszinó is lesz – az 1,5 milliárd eurós beruházás jövőjéről a városrész önkormányzata tegnap döntött. A Metropolis ellen 25 képviselő szavazott, 12-en tartózkodtak. Milan Ftáčnik, Ligetfalu polgármestere szerint ezzel az ügyet lezártnak tekintik, ami a befektetőnek is egyfajta jelzés lehet. Ftáčnik is elismerte azonban, hogy a befektetőt semmi sem gátolja majd abban, hogy a választásokat követően új tervekkel lépjenek elő. A Metropolis építését Horvátjárfalu önkormányzata és a fővárosi önkormányzat is elutasította. (SITA)

Mozart csokigolyók Csehországból

Bécs. Az Ausztria egyik szimbólumának tartott salzburgi Mozart csokigolyókat júniustól Csehországban, Mariánské Lázne mellett fogja csomagoltatni az édesség gyártója, az amerikai Kraft Foods. Az osztrák szakszervezetek máris tiltakoznak a tulajdonos lépése miatt, mivel a 40-50 munkahely megszűnése mellett így elvész az osztrák identitás egy része is. (ČTK)