A menő márkák is hibridek

A Lamborghini Gallardo álomautója a genfi kiállításon. Már a luxusmodellek is hibrid változatban készülnek. (TASR-felvétel)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Genf. A szakmai nap után mától a nagyközönség számára is megnyílt a mintegy 100 újdonsággal váró genfi autókiállítás. Európa egyik legrangosabb négykerekű seregszemléje, a 80. Genfi Autószalon tíz napig az autóvilág közepe. A gazdasági válság és a dráguló üzemanyagárak miatt szinte az összes autógyár előrukkolt alternatív meghajtású járművel, még a Ferrari, a Lamborghini és a Bugatti is beállt a sorba egy hibrid tanulmánnyal. Alaposan lefaragták a költségeiket az autógyártók, de ezt most nem érezni a genfi autószalonon. A genfi autószalon virul, a szokásosnál többen jelentkeztek az egyébként korlátozott, ám méregdrága szakmai belépőkért. Csak szakíróból tízezernél több jelent meg az első nap, ami rekord az autószalonok történetében.
Genfben jól látható, hogy ráncfelvarráson estek át a Škoda Fabia és Roomster hagyományos modelljei. A terepes modellek világpremierjét szintén itt tartja a Škoda. A ráncfelvarrás nemcsak a hagyományos modelleket, de a szabadidő-autó jellegű, Scout modelleket is érinti. A jubiláló autószalonról kiküldött munkatársunk a hétfői Autó-Motor mellékletünkben számol be. Ami a szlovákiai autógyárakat illeti, Genfben debütált a Porsche Cayenne hibrid változata, ami Pozsonyban készül, a zsolnai KIA Motors pedig a KIA Sportage új koncepciójával rukkolt elő. (Nsz, ú)



