Nemzetközi hitel hőszigetelésre

Minél nagyobb az energia-megtakarítás, annál kedvezőbb a hitel. A társasházak hőszigetelésére, nyílászárók és kazán cseréjére, a fűtőtestek és a fűtési rendszer felújítására kérhetnek kölcsönt. (Pavol Funtál felv.)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
A londoni székhelyű EBRD hitelprogramjának célja az iparvállalatok és a lakóházak energia-hatékonyságának a növelése, a 90 millió euróból így 18 milliót a vállalatoknak szánnak, míg a fennmaradó 72 millió euróra a megújuló energiaforrásokat bevezető társaságok és a lakóközösségek pályázhatnak – nyilatkozta Brigita Schmögnerová, az EBRD alelnöke. A hitelt tegnaptól nyújtja a programban részt vevő négy pénzintézet: a Tatra banka, az Általános Hitelbank (VÚB), a Szlovák Takarékpénztár és a Dexia. Az említett pénzintézetek szerint a hitel iránt – elsősorban a társasházi közösségek és a lakásszövetkezetek körében – már most nagy az érdeklődés. Az igényelhető kölcsön alsó határa 20 ezer euró, felső határa pedig 2,5 millió euró. A társasházak a ház hőszigetelésére, a nyílászárók és a kazán cseréjére, a fűtőtestek és a fűtési rendszer felújítására, a melegvíz hatékonyabb előállítására és alternatív energiaforrások bevezetésére kérhetnek kölcsönt. Alapfeltételnek számít, hogy a lakóháznak legalább 15%-os energia-megtakarítást kell elérnie a program révén.
Ha ilyen hitelt szeretnénk igényelni a lakóház hőszigetelésére, akkor a fent jelzett négy pénzintézet valamelyik helyi fiókjában kellene jelentkeznünk. A bank a projekttanácsadóval együtt megvizsgálja, hogy a projekt megfelel-e az elvárásoknak, a végleges döntést pedig maga a pénzintézet hozza meg. Pozitív válasz esetén az ügyfél a projekttanácsadón keresztül levélben (waiver letter) értesíti az EBRD-t a hiteligénylésről. A projekttanácsadó elvégzi az egyszerűsített energetikai felülvizsgálatot, amely alapján a bank odaítéli a hitelt. A társasház a projekt elvégzését követően értesíti a tanácsadót, aki hitelesíti, hogy a pénzt a megfelelő célra fordították. Ha megítélik számunkra a hitelt, akkor a kölcsön 5-15%-ának megfelelő vissza nem térítendő támogatásra is számíthatunk, attól függően, milyen energia-megtakarítást sikerül elérnünk. Ha a megtakarítás legalább 25%-os, akkor a hitel 10%-ának megfelelő összegre számíthatunk. Ha 25%-nál nagyobb a megtakarítás, akkor ez az összeg a hitel 15%-a. A bank nem szabja meg, hogy kivel végeztetjük el a munkát. Az egyedüli feltétel, hogy csak azt a munkát végezheti el, ami a projektben szerepel. A program részleteiről a www.slovseff.eu honlapon tudhatunk meg többet, innen tölthetjük le a hitel igényléséhez szükséges nyomtatványokat is.
A SLOVSEFF hitelprogram nem számít újdonságnak Szlovákiában. Első fordulójában, amely 2007-ben kezdődött, 60 millió eurónyi hitelt nyújtottak a megújuló energiaforrások támogatására és a lakásszektornak, 72 millió eurós beruházást generálva. Ennek köszönhetően 250 lakóház energiahatékonyságán sikerült lényegesen javítani. (mi)



