Új járatok a fővárosból

Épülőben a pozsonyi repülőtér új terminálja. A járatok bővülése talán lefékezi a légikikötő utasforgalmának további esését. (Somogyi Tibor felv.)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
A pozsonyi reptér legnagyobb forgalmat lebonyolító légitársasága, a tavaly mintegy 800 ezer utast szállító Ryanair áprilistól, illetve májustól a jelenlegi 19-ről 22-re növeli a szlovák fővárosból közvetlenül elérhető célállomásai számát. A London belvárosától 35 mérföldnyire levő Luton repterére április 1-től naponta indít járatot (eddig ide a tavaly megbukott SkyEurope repült), május 3-tól Mallorcára heti négyszer, Bariba pedig hetente háromszor – közölte tegnap Henrike Schmidt, a társaság szlovákiai képviselője. A jegyek máris megrendelhetőek, mégpedig Londonba 19,99 euró, a spanyol és az olasz célállomásra pedig 34,99 euró nyitóáron (az árak február 9-ig érvényesek). A Ryanair idén tovább bővíti helyszínei számát, ugyanis május végétől a szicíliai Trapaniba, júniustól pedig a spanyol Malagába is repül. Tavaly egyébként 8 új járatot iktatott be az ír légitársaság. Bár a járatok számának bővítése azt jelzi, a cég elégedett pozsonyi jelenlétével, az még mindig nem világos, hogy légibázist alakít-e ki a Štefánik reptéren vagy sem. Az ír társaság napjainkban 26 ország 150 városába repül, ebben az üzleti évben mintegy 66 millió utassal számol. Az utasszámot tekintve Európa legnagyobb diszkont légitársasága, a Ryanair tegnap tette közzé a harmadik negyedévének főbb számait. Az adatok tanulsága szerint a Ryanair két egymást követő nyereséges negyedévet követően ismét veszteséggel zárt a decemberrel záródó három hónap során, igaz a veszteség mértéke (10,9 millió euró) eltörpült 2008 azonos időszakához képest (akkor -118 millió volt a ráfizetés). A dublini tőzsdén jelen lévő társaság azt várja, hogy a teljes üzleti évet már nettó 275 millió euró nyereséggel zárja. (shz, m)



