GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
Kevesebb hitel
és megtakarítás
Pozsony. A gazdasági válság miatt tavaly 45%-kal, 278,75 millió euróra esett vissza a hazai bankok összesített nyeresége – derül ki a jegybank legfrissebb elemzéséből. A kamatokból származó bevételeik ugyan enyhén nőttek, elérve az 1,56 milliárd eurót, a banki illetékekből azonban 7%-kal kisebb összeget, 526,6 millió eurót szedtek be az ügyfelektől. A szlovákiai bankházak nyújtotta hitelállomány a 2008 végi 30 milliárd euróról az elmúlt év végére 29,78 milliárd euróra csökkent. Az ügyfelek által a pénzintézetekben tartott megtakarítások az elmúlt évben 3%-kal, 35,61 milliárd euróra estek vissza. (s, t)
Újra vonzóak a befektetési alapok
Pozsony. A Szlovákiai Alapkezelők Szövetségének (SASS) legfrissebb adatai szerint 2009. december 31-én 6,127 milliárd euró pihent a nálunk működő befektetési alapokban, ezen belül a nyílt végű alapokban pihenő megtakarítások összege elérte a 4,1 milliárd eurót, ami éves szinten 9,66%-os növekedést jelent (2008-ban még 28,9%-os volt a zuhanás). Ez azt jelenti, hogy a világválság okozta pánikhangulat lecsengett, és a lakosság újra az alapok felé fordult. Ez nem véletlen, hiszen a speciális ingatlanalapokat leszámítva az összes többi komoly nyereséget könyvelt el. Például a pénzpiaci alapok 2009-es átlagos hozama 3,09%, a kötvényalapoké 5,79% volt, a részvényalapok pedig egyenesen szárnyaltak, 40,12 százalékos növekményt értek el (2008-ban viszont 46,9%-kal estek vissza). Az SASS 19 társaságot tömörít a kollektív befektetések kategóriájában, melyek együttesen 498 nyílt végű alappal várják az ügyfeleket.(ú)
10,5%-os a magyar munkanélküliség
Budapest. A legfrissebb statisztikai adatok alapján jelenleg 10,5 százalékos a munkanélküliség Magyarországon, a válság miatt mintegy 700 ezer ember vesztette el a munkáját a versenyszférában – közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. A Bajnai-kormány egyik legfontosabb feladatának a válság munkaerő-piaci hatásainak kezelését és a munkára rakódó terhek csökkentését tekinti. A magyar pénzügyi tárca 2010-ben 0,3 százalékos GDP-csökkenéssel, jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,7%-os, 2012-ben 3,8%-os növekedésével számol. A friss jelentés 4,1%-os inflációt prognosztizál 2010-re, 2,3%-os pénzromlást jövőre, és 2,6%-ot 2012-re. Az ország GDP-arányos bruttó adósságrátája az idei 79,0%-ról jövőre 76,9 százalékra, 2012-ben 73,8%-ra csökken. (MTI)



