2010. december 30. csütörtök, 18:00
Állami prémium az utolsó percbenPozsony. Ha a lakás-takarékpénztárak ügyfeleinek nyújtott idei 66,39 eurós állami prémiumhoz szeretnénk hozzájutni, legkésőbb ma vagy holnap a három hazai lakáskassza valamelyikében nyitott számlánkon 531,05 eurót kell elhelyeznünk. A pénznek legkésőbb holnap éjfélig meg kell érkeznie a számlára, miközben a bankok nagy része holnap csak délig hajtja végre a fizetési felszólításokat…
2010. december 30. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony/Budapest. Magyar sajtóforrások szerint az osztrák bankokba már egymilliárd eurónyi pénzt tettek be magyar állampolgárok, és a pénzmenekítési tendencia erősödik. A Népszabadság szerint számos magyar fontolgatja a magán-nyugdíjpénztári befizetések kisajátítása kapcsán, hogy kivonja befektetéseit a kormány „bűvköréből”, s ebből az osztrák bankok profitálhatnak…
2010. december 30. csütörtök, 18:00
Brüsszel/Tallinn. Az eurózóna közel tizenkét éves fennállásának eddigi legsúlyosabb válságát élte 2010-ben. Eleinte úgy tűnhetett, a problémák a perifériális országokra koncentrálódnak, mára azonban kiderült, hogy ennél sokkal nagyobb a baj. A közös pénzt használó övezet a gondok ellenére januártól egy új taggal, Észtországgal bővül.…
2010. december 29. szerda, 18:00
Mikloš szerint a bankokat mentjükPrága. „Végre nevén kellene neveznünk a dolgokat. Nem szabadna az egyes országok és Európa megmentéséről beszélnünk, ha valójában csak a bankokat segítjük ki…
2010. december 29. szerda, 18:00
Pozsony. A megszorítás és a takarékosság éve vár ránk jövőre. A Radičová-kormány összesen 1,75 milliárd euró mértékű kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéscsomagot fogadott el, ebből 770 millió euró többletteher a lakosság vállát nyomja majd. Előzetes számítások szerint a háztartások terhei éves szinten legalább 300 euróval emelkedhetnek.…
2010. december 29. szerda, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓKoppenhága. A Saxo Bank hagyományosan minden év végén közzéteszi „Megdöbbentő előrejelzéseit” a világgazdaságot illetően. Minden évben megdöbbenti a piacokat a dán Saxo Bank, azonban a cég előrejelzései nem feltétlenül alaptalanok, az idei évre megfogalmazott látszólag alaptalan jóslatokból három is bejött…
2010. december 28. kedd, 18:00
Folytatódhata privatizációPozsony. Új privatizációs programra tett javaslatot a szlovák vagyonalap (FNM), aminek köszönhetően több százmillió euró folyhat be az államkasszába. A vagyonalap javaslatai szerint az államnak el kellene adnia a Deutsche Telekom többségi tulajdonában lévő telefontársaságban, a Slovak Telekomban lévő 15%-os részesedését, teljes egészében privatizálni kellene hat hőszolgáltatót, 17 busztársaságban meglévő kisebbségi részesedését, valamint a pozsonyi tőzsdében lévő 76%-os tulajdonrészét…
2010. december 28. kedd, 18:00
Pozsony. Jövő márciustól újabb járatokat szüntet meg a Szlovák Vasúttársaság, mivel az állam kevesebb vonatkilométert rendelt az ideinél. Az előzetes jelzések szerint 2011-ben a menetdíjak növelését sem kerülhetjük el.…
2010. december 27. hétfő, 18:00
ÖSSZEFOGLALÓBudapest/Lisszabon. Közvetlenül karácsony előtt, amikor a piacok már nem reagálnak hevesen, a harmadik globális hitelminősítő, a Fitch Ratings is leminősítette Magyarországot. A forint a Fitch döntése nyomán csak mérsékelten gyengült (egy euróért 275 helyett 278 forintot adtak), ami szintén az ünnepek jótékony hatásának köszönhető…
2010. december 27. hétfő, 18:00
Pozsony/Budapest. Az előttünk álló év történéseit több tényező befolyásolja. A belpolitikában az, hogy elindulnak-e a mélyreható gazdasági reformok, és egyáltalán a kormánykoalíció együtt tud-e maradni. Az Európai Unióban elkészül a 2014–2020-as költségvetés terve, a világ pedig minden szempontból legalább olyan bizonytalan lesz, mint az elmúló esztendő.…
2010. december 27. hétfő, 18:00
ÖSSZEFOGLALÓBudapest/Lisszabon. Közvetlenül karácsony előtt, amikor a piacok már nem reagálnak hevesen, a harmadik globális hitelminősítő, a Fitch Ratings is leminősítette Magyarországot. A forint a Fitch döntése nyomán csak mérsékelten gyengült (egy euróért 275 helyett 278 forintot adtak), ami szintén az ünnepek jótékony hatásának köszönhető…
2010. december 27. hétfő, 18:00
Pozsony/Budapest. Az előttünk álló év történéseit több tényező befolyásolja. A belpolitikában az, hogy elindulnak-e a mélyreható gazdasági reformok, és egyáltalán a kormánykoalíció együtt tud-e maradni. Az Európai Unióban elkészül a 2014–2020-as költségvetés terve, a világ pedig minden szempontból legalább olyan bizonytalan lesz, mint az elmúló esztendő.…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
Magyar euró csak tíz év múlvaBudapest. Magyarország eurózónás tagsága az évtized végénél hamarabb nem tűnik reálisnak – nyilatkozta Orbán Viktor a Magyar Televízió Az Este című műsorában. A miniszterelnök kijelentette: „nem merek mondani olyan évszámot, amelyet aztán számon lehet rajtam kérni”…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Uniós csatlakozásunk óta az idei volt a legnehezebb év a szlovák agrárszektor számára – vallotta be Simon Zsolt földművelésügyi miniszter. Szerinte az ágazat számára súlyos érvágást jelentett a rendkívül kedvezőtlen időjárás…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓLondon/Lisszabon/Athén. Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az euróövezeti tag Portugália kormánykötvény-adósságának osztályzatait a Moody's Investors Service, a portugál gazdaság hosszú távú kilátásainak bizonytalanságaira hivatkozva. A Moody's a vizsgálat elkezdésének indokai közül kiemelte, hogy a portugál gazdasági aktivitás hosszabb távú bizonytalanságait a költségvetési megszorítások is növelik, emellett a cégnek aggodalmai vannak azzal kapcsolatban is, hogy Portugália képes lesz-e hozzáférni a tőkepiacokhoz fenntartható árszinteken…
2010. december 23. csütörtök, 18:00
Pozsony. A bankok, saját állításuk szerint ugyanúgy kezelik hűséges ügyfeleiket, mint például a mobilszolgáltatók: minél tovább tartunk ki mellettük, annál nagyobb kedvezményekre számíthatunk, és a hitelhez is könnyebben hozzájuthatunk. A gyakorlat azonban nem mindig felel meg ennek az állításnak. Minek alapján válogatják meg régi ügyfeleiket a hazai pénzintézetek?…
2010. december 22. szerda, 18:00
Már kérhetjük az új adóíveketBesztercebánya. Az idei adók bevallásához szükséges űrlapokhoz tegnaptól az összes hazai adóhivatalnál hozzájuthatunk – tájékoztatott a Központi Adóigazgatóság. Az idei év után fizetett gépkocsiadó, személyi jövedelemadó és társasági adó bevallásához szükséges adóíveken kívül a hivatalok az áfa kifizetéséhez szükséges új nyomtatványokat is megkapták – nyilatkozta Gabriela Dianová, a Központi Adóigazgatóság szóvivője, aki szerint az űrlapokat az adóigazgatóság honlapjáról is letölthetjük…
2010. december 22. szerda, 18:00
Eperjes. Az amerikai Honeywell International Eperjes közelében 38,3 millió euró ráfordítás árán gépkocsialkatrész-gyártó üzem építését tervezi. A cég 446 új munkahelyet teremt – jelentette a gazdasági minisztérium…
2010. december 22. szerda, 18:00
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Januártól átlagosan 4,82 százalékkal drágul az áramszolgáltatás – az erről szóló döntését az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) tegnap azzal indokolta, hogy a megújuló energiaforrások hasznosításának támogatására fordított összeg 527%-kal nő. „Az áremelést kiváltó megújuló energiaforrások közül a legnagyobb rizikót a naperőművek jelentik…
2010. december 22. szerda, 18:00
Pozsony. A karácsonyesti vacsora a legtöbb helyen elképzelhetetlen ostya és méz nélkül. Ez utóbbihoz azonban idén drágábban juthatunk hozzá, mint tavaly. A rendkívül rossz időjárás miatt ugyanis mézből is kevesebb van a piacon, ami természetesen az árakon is meglátszik.…