Az ajándékcsere nem várt buktatói

Az üzletek többsége megköveteli, hogy az eredeti csomagolásban vigyük vissza az árut (Pavol Funtál felvétele)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Ha a karácsonyi ajándékokat nem interneten keresztül rendelték meg, hanem üzletben vásárolták, és semmilyen meghibásodása nincs, a hatályos jogszabályok szerint az üzletes nem köteles visszavenni vagy más termékre cserélni – nyilatkozta Helena Homolová, a Szlovák Kereskedelemi Felügyelet kommunikációs osztályának a vezetője. Más a helyzet, ha a termék javíthatatlanul hibás, hiszen a Polgári Törvénykönyv értelmében minimum a vásárlást követő két éven belül kicserélhetjük vagy visszakérhetjük az árát. A döntés joga ez esetben a vásárlót illeti meg, vagyis ha a reklamációnk jogos, a kereskedő nem kötelezhet arra, hogy a vételár visszafizetése helyett egy másik terméket kell választanunk.
Nincs azonban olyan törvény sem, amely kifejezetten tiltaná a hibátlan termék visszavételét azokban az esetekben, ha a vásárló időközben meggondolja magát. Főként a nagyobb üzletláncok igyekeznek a vásárlók kedvében járni, így a vásárlás után akkor is visszaveszik az árut és visszaadják a pénzt, ha ennek egyébként semmi meghibásodása nincsen. Alapfeltételnek számít természetesen, hogy a vásárlást igazoló blokkot magunkkal vigyük, hiszen csak így tudjuk bizonyítani, hogy a terméket az adott üzletben vették. Az egyes üzletek között azonban lényeges különbségek vannak. Az elektronikai cikkeket árusító Datart és a Carrefour hipermarketek a vásárlást követő nyolc napon belül veszik vissza a hibátlan terméket. A Tesco 10, a Terranova ruhakereskedés 14 napos határidőt szabott. A karácsonyi ajándék visszavételére néhány üzlet pontos dátumot szabott. A műszaki cikkeket árustó NAY január 6-ig, a márkás ruhákkal kereskedő NewYorker január 9-ig veszi vissza a nála vásárolt termékeket. A legkevésbé az IKEA bútorainak a visszavitelével kell sietnünk, hiszen az üzletlánc 90 napos határidőt szabott a vételár visszaadására. Nem minden termék esetében járunk azonban sikerrel, hiszen egyes üzletek nem veszik vissza az alsóneműt, a borotvát, a CD-t vagy a kiárusítás során vett termékeket. Nem egy üzlet megköveteli azt is, hogy a ruhán rajta legyen az árcédula, vagy hogy az eredeti csomagolásban vigyük vissza az árut. Egyes üzletekben probléma lehet a visszajáróval is. A Carrefoure például a visszaváltott termékért vásárlási utalványokat ad, amelyeket szintén csak a Carrefoure üzleteiben vásárolhatunk le.
Valamivel kedvezőbb helyzetben vannak azok, akiknek interneten keresztül rendelték meg az ajándékát, hiszen ez esetben az átvételt követő hét munkanapon belül ezt mindenféle indoklás nélkül vissza lehet küldeni. A kereskedő köteles visszavenni a terméket, és legkésőbb 15 napon belül vissza kell adnia a vételárat. Az ajándék visszacserélésével gondok lehetnek azonban, ha áruhitelre vásároltunk. A csere esetén a hitelszerződés is érvényét veszíti, a pontos feltételek azonban hiteltársaságonként változhatnak. A törvény szerint a társaságoknak semmilyen büntetést nem szabadna kiszabniuk, ha a szerződéskötést követő két héten belül mondjuk fel a hitelt. Illetéket kérhetnek azonban a szolgáltatásért, ha erről az ügyfelet előre tájékoztatták. (s, t, mi)



