2012. május 22. keddMa: Júlia, Rita (HU), Júlia, Juliana (SK)Holnap: Dezső (HU), Želmíra (SK)« Küldj képeslapot!
Az Európai Bizottság elképzelései szerint a bankok az ingatlan árának 40%-ára adhatnának csak kölcsönt

Cikk a nyomtatott kiadásból Brüsszel nehezítheti a jelzáloghitelhez jutást

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Brüsszel. Nemsokára az eddigieknél is nehezebben juthatunk majd jelzáloghitelhez, az Európai Bizottság ugyanis a hitelhez jutás feltételeinek a szigorítását tervezi. Mindezt ugyan annak érdekében teszi, hogy elejét vegye egy újabb pénzügyi válságnak, az elemzők szerint azonban ennek a levét is a fogyasztók isszák meg. Az Európai Bizottságban most arról folyik a vita, hogy a jövőben csak az ingatlan árának legfeljebb 40%-ára adhatnának a bankok hitelt. Ha az ügyfelek ennél nagyobb összegre vágynának, akkor ehhez csak magasabb hitelkamatok mellett juthatnának hozzá. A bankokat erre a pénzintézetek tőkemegfelelését szabályozó uniós jogszabállyal szeretnék rávenni, amelybe beépítenék azt a megkötést, hogy ha az ingatlan értékének 40%-ánál nagyobb hitelt folyósítanak, ezt az eddigieknél jobban be kellene biztosítaniuk.

Szlovákiában a bankok ügyfelei többnyire az ingatlan értékének 60-80%-ára vesznek fel jelzáloghitelt, az Európai Bizottság új rendelete így jelentős érvágást jelentene a hazai hitelpiacnak. Olyan drasztikus lépésről van szó, amely ha valóra válik, a kölcsönökhöz lényegesen drágábban juthatunk majd hozzá – vallja Richard Kovář, a Redbaenk elemzője. A hitelek iránt a jövőben így tovább csökkenhet a kereslet, miközben a szlovákiai bankok már korábban is felelősségteljesebben bírálták el az ügyfeleik hitelképességét, mint a nyugat-európai társaik. A hazai elemzők többsége szerint a pénzintézeteknek kellene eldönteniük, hogy milyen feltételek mellett nyújtanak hitelt. A döntés problémát okozhatna az építőiparnak is, hiszen kevesebb hitelből kevesebb ház épülhet, miközben a gazdasági válság miatt az építőipari cégek már most kénytelenek szembenézni a keresletcsökkenéssel. (t, s, mi)