Több mint 1 milliárd euró hiányzik a kasszából
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Pozsony. Az állami költségvetés már júniusban akkora hiányt halmozott fel, amekkorát a kormány eredetileg az idei év egészére tervezett, a gazdasági válság miatt ugyanis az államkasszába jóval kevesebb adó folyt be a vártnál. A Fico-kormány ennek ellenére csak ősszel kívánja felülvizsgálni az idei évre elfogadott büdzsét.
A parlament által elfogadott idei állami költségvetés eredetileg az év egészére 1,009 milliárd eurós hiánnyal számolt, a deficit azonban már a múlt hónapban elérte az 1,108 milliárd eurót. A költségvetésben tátongó lyuk nagyságát jól jelzi, hogy tavaly ilyenkor még csak 137 millió euróval haladták meg a büdzsé kiadásai a bevételeket. Idén a hatalmas hiány a gazdasági válság számlájára írható, a visszaesés miatt ugyanis jelentős mértékben megcsappantak a költségvetés bevételei. Az év első hat hónapjában 4,605 milliárd euró folyt be. Ez 11 százalékkal marad el a múlt év azonos időszakának a bevételeitől, miközben az idei évre tervezett bevételek alig 35 százalékát teszi ki. A kormány a kisebb bevételek ellenére sem fogta vissza magát az első félévben, épp ellenkezőleg, az állam kiadásai 7,4 százalékkal, 5,713 milliárd euróra nőttek az elmúlt év azonos időszakához képest. A pénzügyminisztérium az eredeti tervek szerint az idei évre 13,116 milliárd euró bevételre és 14,125 milliárdos kiadásra számított.
A költségvetés legnagyobb bevételi forrásának számító adókból az első félévben 13 százalékkal kevesebb folyt be, mint tavaly ilyenkor. A 3,7 milliárd eurós adóbevétel az éves terv alig 37 százalékát teszi ki. Mindehhez a legnagyobb mértékben az általános forgalmi adó járult hozzá, amiből az állam idén 28 százalékkal kisebb pénzösszegre tett szert az elmúlt évhez képest. Hat hónap alatt így az idei évre tervezett áfa-bevételek harmadát sem sikerült behajtani. Enyhe javulás tapasztalható ugyanakkor a társasági adó és a fogyasztási adók esetében.
A Fico-kormány az idei évre eredetileg azzal számolt, hogy az államháztartási hiány nem haladja meg a hazai össztermék 2,08 százalékát. Időközben azonban a pénzügyminisztérium is elismerte, hogy ez lényegesen nagyobb lesz, a költségvetést ennek ellenére csak ősszel szeretnék módosítani. Előzetes becslések szerint az államháztartási hiány 2009-ben elérheti a 6 százalékot is (az euró bevezetésének maastrichti kritériuma legfeljebb 3 százalékos deficitet tesz lehetővé), és várhatóan csak 2011-ben tudunk visszatérni újra a 3 százalékos deficitküszöb alá. (mi, t)



