Lassan hozzászokunk a válsághoz

Felkészülni, vigyázz, rajt! A gazdaságba vetett bizalom végre elstartolt a gödör aljától. (TASR-felvétel)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
A lakosság és a vállalatok szlovák gazdaságba vetett bizalma tavaly augusztus óta első ízben nőtt, az ezt vizsgáló bizalmi index a májusi 66,3 százalékpontról júniusra 67,6 százalékpontra ugrott – tette közzé tegnap legfrissebb elemzését a statisztikai hivatal. Az enyhe javulás ellenére Szlovákia továbbra is mély bizalmi válságban van, hiszen az elmúlt év júniusához képest a gazdaságba vetett bizalmunk 29,3 százalékponttal, a hosszú távú átlaghoz képest pedig közel 33 százalékponttal marad el. „Korai lenne fordulatról beszélni” – állítja Vladimír Vaňo, a Volksbank Slovensko elemzője, aki szerint inkább a mély bizalmi válság stabilizációjáról lehet szó. Az enyhe javulás ellenére a bizalmi index szintje nem érte el a tavaly áprilisit sem, amikor a mutató megindult a lejtőn. „A júniusi adat 1997 óta a második legrosszabb” – mondta Vaňo.
A tegnap közzétett adatok szerint a gazdaságba vetett bizalom leginkább a vállalkozók körében javult. Ehhez Vaňo szerint a legnagyobb mértékben az euró bevezetése járult hozzá, ami helyzeti előnybe hozta a hazai vállalkozókat a környező országokban élőkhöz képest. Nem csoda, hogy a gazdasági bizalmi index ipari szegmense tavaly szeptember óta e hónapban volt a legmagasabb. Az ipari bizalmi index 13 ponttal, mínusz 13,3 pontra nőtt. A mostani adatok ugyan nem jelentenek garanciát arra, hogy a gazdasági válság fordulópontjára érkeztünk volna, a vállalkozók javuló hangulata ugyanakkor az elkövetkező időszakban az ipar növekedését hozhatja magával. Az elkövetkező három hónapban elsősorban az olajfinomítók, a fémfeldolgozók és a közlekedési eszközök gyártói számítanak a termelés növekedésére. A régiók közül Pozsony és Nyitra megye a legoptimistább.
Az elemzők azonban óvnak a túlzott optimizmustól, azt állítva, hogy a válság előtti szintekhez való visszatérés mára elképzelhetetlen. A bizalmi index zuhanása korábban rendkívül drasztikus volt, ami megfelelt az eurózónában tapasztalható recessziónak – nyilatkozta Vaňo, hozzátéve, hogy Szlovákia fő felvevőpiacait idén érte el a válság mélypontja. Ennek ellenére ez utóbbiakban sem pesszimisták már olyan mértékben, mint korábban. Az eurózóna gazdasági hangulatindexe 73,3 pontra emelkedett júniusban, a várakozásokat (70,8 pont) is felülmúlva, a májusi értéket pedig a korábban közölt 69,3 pontról 70,2 pontra javították. Az elemzők szerint a nagymértékű javulás a rekord nagyságú ösztönző csomagoknak és a szokatlanul alacsony irányadó kamatlábaknak köszönhető. Az eurózónában a lakosság és a szolgáltatók gazdasággal kapcsolatos megítélése javult leginkább. A javuló hangulat az elemzők szerint arra enged következtetni, hogy a második negyedévben a gazdaság visszaesése már enyhülhetett, de a bizalmi index történelmi összehasonlításban továbbra is alacsony szinteken mozog. Vaňo szerint az eurózóna országaiban a jövő év felénél korábban nem számíthatunk a gazdaság fellendülésére. „A júniusi bizalmi adatokat akár úgy is értékelhetnénk, hogy Szlovákia fokozatosan hozzászokik a nehéz időkhöz” – mondta el a Volksbank elemzője. (mi, t, hn)



