Júniusban teljesül az éves hiány?

Az elmúlt években a költekezéshez szokott Fico-kabinet az idei szűk esztendőben sem tud lemondani a pénzszórásról (Képarchívum)
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
Május végéig 3,94 milliárd euró folyt be a költségvetésbe, ami 11%-kal marad el a múlt év első öt hónapjának bevételétől. A pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint az idei évre tervezett költségvetési bevételek alig 30 százalékát sikerült behajtani. Kiadásaink ugyanakkor 4,77 milliárd euróra nőttek, vagyis csaknem 6%-kal többet költöttünk, mint tavaly ilyenkor. Míg áprilisban a büdzsé hiánya alig 347 millió euró volt, az elmúlt egy hónapban 831,6 millióra ugrott, miközben idén eredetileg egymilliárd eurós deficittel számoltak. Ráadásul a kormány atomerőművet akar építtetni 3 milliárd euróért, széles nyomtávú vasutat Bécsig 4 milliárdért, a magánerős sztrádaépítés programja pedig akár 7,8 milliárd eurót is felemészthet. Ha a felsorolt tervek mindegyike megvalósul, akkor az ország minden polgára további közel 2800 euróval adósodik el.
Az Ineko gazdaságpolitikai intézet legfrissebb, a kormány gazdasági és szociális intézkedéseit vizsgáló HESO elemzése szerint az idei költségvetés elfogadása az elmúlt esztendő utolsó negyedévének az egyik legrosszabb döntése volt. „A 2009-es büdzsé már az elfogadása pillanatában rossz makrogazdasági mutatókból indult ki” – derül ki a HESO elemzésből, amelynek kidolgozói felhívták a kormány figyelmét arra, hogy ha az elmúlt évek gazdasági növekedése takarékosabb államháztartással járt volna együtt, ma könnyebben vennénk a gazdasági válság által elénk gördített akadályokat, és több pénz jutna válságkezelésre is. Ehelyett azonban a kormány idén is tovább növeli a hiányt – figyelmeztet az Ineko, hozzátéve, mi adóssághegyekkel terheljük az utánunk jövő generációkat.
Az államnak a legnagyobb problémát a gazdasági válság okozza, ami jelentős mértékben visszafogta az adóbevételeket. A pénzügyminisztérium szerint emiatt idén eddig 14%-kal kevesebb adót szedtek be, mint tavaly. A válság miatt jelentős mértékben csökkent a lakosság fogyasztása, ráadásul tömegek jártak át a szomszédos országokba bevásárolni, így nem csoda, hogy az általános forgalmi adóból az év első öt hónapjában 28,5%-kal kevesebb pénz folyt be, mint tavaly. A kormány által az idei évre elfogadott költségvetés 27 százalékkal nagyobb bevételekre számított az áfából. Valamelyest enyhítettek az így keletkező hiányon a társasági adóból és a jövedéki adókból befolyt bevételek, ezek az adónemek ugyanis jobban teljesítettek a tavalyinál. Az Európai Unió költségvetéséből ugyanakkor eddig a tavalyinál 7 százalékkal alacsonyabb összeget, összesen 455 millió eurót voltunk képesek meríteni, az ország pénzlehívó képessége egyenesen minimális.
A 2009-es költségvetés 13,116 milliárd eurós bevétellel és 14,125 milliárdos kiadással számol. A Fico-kormány az idei évre eredetileg a bruttó hazai termék (GDP) 2,08%-ának megfelelő államháztartási hiányt várt, időközben azonban már kormányszinten is elismerték, hogy ezt képtelenek lesznek teljesíteni – a hiány akár a GDP 3%-át is elérheti, vagyis már az első évben nem teljesítjük az eurózóna egyik fontos feltételét. Nemrég a pénzügyminisztérium azt is elismerte, idén lényegesen kisebb adóbevételekkel számolhatunk, mint ahogy azt még az elmúlt év végén remélték. (mi, s)



