2012. május 22. keddMa: Júlia, Rita (HU), Júlia, Juliana (SK)Holnap: Dezső (HU), Želmíra (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Közel-Kelet: felfelé indult az olajár

New York/London. A napok óta tartó izraeli légicsapások miatt tegnap ismét emelkedésnek indult az olaj ára a világpiacon, mivel attól tartanak, hogy szállítási nehézségek adódnak a Közel-Keleten. Tegnap New Yorkban 40,5 dollár fölé emelkedett egy hordó (159 liter) olaj ára, ami 10%-kal volt magasabb, mint a múlt héten, Londonban a Brent olajfajta ára elérte a 41,25 dollárt. A közel-keleti események mellett az olajár emelkedésének irányába hat az a tény, hogy Kína bejelentette: a jelenlegi alacsony árakon elkezdi feltölteni stratégiai olajkészleteit, az Egyesült Arab Emirátusok pedig a legutóbbi OPEC-döntésnek megfelelően elkezdte csökkenteni kitermelését. A közel-keleti események azért mozdították felfelé az olajárat, mivel a régió a világ legnagyobb olajtermelője, és attól tartanak, hogy a konfliktus gondokat okoz az olajszállításban. (Mf)

Zuhan a vállalkozók bizalmi indexe

Pozsony. Mélypontjára sülylyedt a hazai vállalkozók körében a gazdaságba vetett bizalom. A Szlovák Statisztikai Hivatal által mért index 1997 márciusa óta nem tapasztalt szintre zuhant. A visszaesés még 2008 áprilisában kezdődött, a világválság szeptemberi kitörése után pedig egyenesen zuhanni kezdett. „Mindez azt jelentheti, hogy 2008 utolsó negyedévében tovább fékeződhet Szlovákia gazdasági növekedése” – mondta Marek Gábriš, a ČSOB elemzője. Éves szinten 7,5%-os növekedést várnak. (ČTK)

MOL–INA: cégek egyesülése

Budapest/Zágráb. A horvát kormány és a MOL rövidesen lezárhatják tárgyalásaikat a MOL-nak az INA horvát olajipari konszernben való részvételéről – értesültek a horvát lapok. Eszerint a Slovnaftot is birtokló MOL döntő szerephez juthat az INA felügyelő bizottságában. A horvát kabinet szerint a MOL-lal való megállapodást még idén rögzíthetik. Nem ismeretes viszont, hogy a megállapodást mikor írhatják alá. A lapok nem tesznek említést arról, mekkora tulajdonra és milyen módon tenne szert a MOL az INA-ban az új megállapodás szerint. A MOL jelenleg 47,15%-os résszel az INA legnagyobb részvényese. Az 5,38 milliárd dollárra értékelt teljes INA-vagyon 44,83%-a van még a horvát állam tulajdonában, 8% felett különböző befektetők rendelkeznek. (MTI)

A Gazprom keze

a gázcsapon

Moszkva. Ismét figyelmeztette az európai fogyasztókat a Gazprom, hogy elképzelhető, az orosz-ukrán gázvita januárban hatással lesz Európára is. Ukrajna eddig összesen 1,7 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, amihez még egy 450 millió dolláros büntetés is társul. A Gazprom gázszállító továbbra is azzal fenyeget, hogy leállítja az Ukrajna felé irányuló szállításokat, amennyiben nem történik meg a teljes adósság megfizetése, és egyben nem kerül aláírásra a 2009-es árakat rögzítő szerződés. A Gazprom tegnap jelezte, bárhogyan is alakulnak a dolgok Ukrajnával, az európai partnerek gázigényét teljes mértékben kielégíti. (Pf, č)