2012. május 22. keddMa: Júlia, Rita (HU), Júlia, Juliana (SK)Holnap: Dezső (HU), Želmíra (SK)« Küldj képeslapot!
A búcsúzó évben régen nem látott tőzsdei hullámverések és óriási bankomlások sorozatának voltunk tanúi

Cikk a nyomtatott kiadásból Bankcsődök, olajesés, világválság

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Még hosszú évekig emlékezni fogunk a mögöttünk hagyott évre, a 2007-ben kezdődött hitelválság kiteljesedése miatt. Sokak szerint a 2008-ban történtek alapjaiban írták át a nemzetközi közgazdaságtant, elfelejthetjük az eddig tanultakat, hiszen régen nem látott tőzsdei zuhanások és bankomlások sorozatának voltunk tanúi.

Az igazi krízis a Lehman Brothers amerikai befektetési bank szeptember 15-i csődjével kezdődött. Azóta az egész világot elérte a pénzügyiként indult, ám gazdaságivá terebélyesedett világválság. (AP/ČTK-felv.)

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

A csendes január és február után márciusban már jelentkeztek a komolyabb összeomlás első jelei, akkor került először szóba, hogy az amerikai bankrendszer csődközelben van. A hónap közepén robbant az első időzített bomba: bedőlt a Bear Stearns pénzügyi cég. Előtte sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy egy ekkora vállalat csődbe menjen, ezzel új korszak kezdődött, mindennapossá váltak a bankcsődök. Áprilisban csendesedett a pánik, májusban folytatódott a bizonytalan hangulat a tőzsdéken, de már pattanásig feszült volt a helyzet, csak azt nem tudta senki, mikor jön az összeomlás.

Június közepén az összeomlás későbbi főszereplője is hallatott magáról: a Lehman Brothers óriási befektetési bank bejelentette, hogy fennállása első veszteséges negyedévét könyvelheti el. A július rögtön rossz hírekkel kezdődött: akkor jelentek meg először olyan hírek, hogy a Lehman Brothers kénytelen lesz eladni magát a veszteségek miatt. Az év közepén főleg a tovább szárnyaló olajár miatt estek a tőzsdék, akkor még a pénzügyi szektor kevésbé volt előtérben. Július 11-én az olaj elérte csúcsát 147,27 dollárnál. Az augusztus is vészjósló hírrel kezdődött, melynek az év végén lett jelentősége: a General Motors autógyártó bejelentette, hogy az év első felében 15,5 milliárd dolláros rekordveszteséget ért el.

Akiket érdekel a tőzsde, azok valószínűleg sosem fogják elfelejteni 2008. szeptember 14-ét, amikor robbant a régóta ketyegő időzített bomba. Előtte a Lehman Brothers már napokig a várható csődről közölt híreket. Szeptember 14-én aztán kiderült, hogy a Bank of America inkább a szintén bajba jutott Merrill Lynchet veszi meg, ezzel megpecsételődött a Lehman sorsa, a cég 15-én csődöt jelentett. A Lehman bedőlése óta sokat vitatkoztak a szakemberek az amerikai kormány felelősségéről. Helyes volt-e, hogy egy ekkora bankot hagytak csődbe menni? Sokan úgy vélik, dominóeffektust indított el az amerikai kormány azzal, hogy nem avatkozott közbe. Az esemény jelentőségét jelzi, hogy az elemzők azóta is „Lehman előtti” és „Lehman utáni” korszakokról beszélnek. A Lehman Brothers rögtön magával rántotta az AIG-t is, a világ legnagyobb biztosítótársasága végül jelentős állami segítséggel tudott megmenekülni.

A Lehman csődje után a világ jegybankjai gyorsan reagáltak, és rögtön kinyitották a pénzcsapokat, néhány napon belül korlátlanul hiteleztek a pénzintézeteknek. Szeptember végén aztán a 700 milliárd dolláros amerikai mentőcsomag került a középpontba. Közben Európa is megtapasztalhatta a bankkrízist: Fortis, a Hypo Real Estate, a Bradford & Bingley pénzintézetek mind állami segítségre szorultak, hogy talpon tudjanak maradni. Október elején megtörtént, amire 4 éve nem volt példa: 10 000 pont alá esett a Dow Jones tőzsdeindex. A vezető amerikai tőzsdeindexek október elején az utóbbi 70 év legnagyobb heti zuhanását könyvelhették el. Az olaj ára viszont 70 dollár környékére esett októberre, azaz júliushoz képest megfelezték az árát. Az amerikai jegybank, a Fed már a reálgazdasági visszaesésre készülve október végén 1%-ra csökkentette az alapkamatot.

Novemberben jelentek meg az első hírek arról, hogy a három nagy amerikai autógyár – a General Motors, a Ford és a Chrysler – bajba kerülhet a visszaeső eladások miatt. Utána hetekig vitatkoztak azon, hogy szükséges-e állami pénzből megmenteni a cégeket, végül decemberben döntöttek a 17,4 milliárd dolláros állami hitelről. Decemberben kiderült, hogy az Amerikai Közgazdász Társaság szerint az ország gazdasága immár egy éve recesszióban van, ez további zuhanást hozott a tőzsdére. Emellett az olajár további esése hozott mozgást a piacokra, karácsony előtt már 40 dollár alá esett az olaj ára, pedig az OPEC további kitermelés-csökkentésről határozott. Vagyis 2008-ban izgalmas évünk volt a tőzsdén és a pénz világában. (MenF, s)