GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
Gazprom: baj lehet a gázzal
Moszkva. Az orosz Gazprom gázipari vállalat tegnap figyelmeztette európai vevőit, hogy esetleg bajok lehetnek a gázszállítással. „Nem zárhatjuk ki, hogy az ukrán fél álláspontja és bizonyos cselekményei, amelyek összefüggnek az ukrán területen áthaladó gáztranzittal, az európai szállítás stabilitásának megzavarásához vezethetnek” – olvasható a társaság elnöke, egyszersmind orosz miniszterelnök-helyettes, Viktor Zubkov által aláírt Gazprom-közleményben. Az orosz fél szerint Ukrajna 2,4 milliárd dollárral tartozik a Gazpromnak. Kijev az elmúlt napokban 800 millió dollárt már kifizetett, azonban ez csak az októberi szállítások ára volt. Mint emlékezetes, 2006-ban Moszkva egyszer már elzárta a gázcsapot. (MTI)
8-10 millió új munkanélküli
Párizs. A világ legfejlettebb országait tömörítő OECD vezetője, Angel Gurria úgy nyilatkozott: 2010-re a globális pénzügyi válság következtében 8-10 millióan veszítik el az állásukat a régióban. Angel Gurria szerint az egész világot tekintve az új munkanélküliek száma 20-25 millió lesz 2010-ig, míg az OECD országok körében 8-10 millióan veszítik majd el az állásukat 2010-ig. Gurria úgy vélte: a legnagyobb veszteségeket az építőipar szenvedi el, mivel a beruházások száma drasztikusan csökkent például Spanyolországban vagy Írországban. Az OECD vezetője arra kérte az európai országok kormányait, hogy erősítsék meg pénzügyi mentőcsomagjaikat, hiszen Kína, Japán és az Egyesült Államok is jelentős lépéseket tesz ezen a téren. (VGo)
Prágában nagyot kaszált a Penta
Prága. A Penta cseh-szlovák pénzügyi csoport legalább 3 milliárd koronát nyert azon, hogy eladta a prágai repülőtérnek az új felszállópálya megépítéséhez szükséges parcellákat. A 70 hektáros területet érintő tranzakció lebonyolítását követően elhárult az akadály a Letište Praha eladása elől. Az adásvétel a Topolánek-kormány számára is kifizetődő, mivel így drágábban adhatja el a légikikötőt, mégpedig becslések szerint legalább 1 milliárd euróval kérhet többet. A repteret eredetileg mintegy 100 milliárd cseh koronáért szerették volna értékesíteni, ám a gazdasági világválság miatt a jelenlegi ajánlatok csupán 50 milliárd korona környékén mozognak, ezért Prága most kivár. (akt.)
Csökkent a magyar alapkamat
Budapest. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tegnapi ülésén meghozott 0,5 százalékpontos kamatcsökkentő döntés eredményeként 10 százalékosra mérséklődött Magyarországon az irányadó kamat. Két hét alatt már másodszor csökkentette az irányadó kamatszintet a jegybank. A mostani 10%-os szint az Európai Unión belül Románia után a második legmagasabb irányadó ráta. Elemzők szerint a kamatcsökkentésre azért volt lehetőség, mert az inflációs kockázatok a várakozásokat meghaladó mértékben csökkentek. (NG)



