Két hét múlva már kopogtat az euró
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ
2009 első napjaiban az ünnepek miatt csak korlátozott számban és korlátozott ideig lesznek nyitva a bankfiókok. A Szlovák Bankszövetség (SBA) arra figyelmezteti az ügyfeleket, hogy az egyes pénzintézetek internetes honlapjain elolvashatják, hogy az adott bank a vizsgált időszakban milyen nyitva tartási politikát választott. Igor Barát, az euró bevezetésének kormánybiztosa közölte: „2009 első 4 napján az átállás miatt szünetelnek a pénzátutalások, ezért akinek sürgős átutalnivalója van, ezt tegye meg legkésőbb 2008. december 31-ig. Ugyanez érvényes azokra, akiknek nincs bankkártyájuk, ám készpénzt szeretnének kivenni bankkönyvükről vagy a folyószámlájukról.“ Akik december végéig lépnek, azok koronában utalják el a pénzt, illetőleg koronában vehetnek ki készpénzt, január 5-től értelemszerűen ez már kizárólag euróban történik. Ami a pénzkiadó automatákat illeti, 2008. december 31-én 21-23 órától 2009. január 1-jén hajnali 2 óráig történik az átállás – egyes automaták esetében ez az idő lényegesen lerövidülhet. Kezdetben csak 10 és 20 eurósok lesznek az automatában, a készlet a későbbiekben bővül 50 és 100 eurós címlettel, biztonsági okokból 500-sal nem töltik fel a gépeket, az 5 euróssal pedig csak az Istrobanka számol. A POS-terminálok viszont zökkenőmentesen működnek majd, pontosabban éjfél tájékán néhány percre szünetel a működésük. A jövő év első 5 napján azonban az ingyenes pénzcsere fennakadásmentes lesz. A bankok 2009. január 1-jén, 2-án, 3-én, 4-én és 6-án is részben nyitva tartanak, mégpedig 10 és 14 óra között (ez a minimális verzió, egyes bankfiókok ennél tovább várják a klienseket). Az internetes banki ügyletek is csak 2009. január 5-től lehetségesek.
A legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár tegnapi közlése szerint 270 fiókjukból 178 lesz nyitva január első napjaiban: konkrétan január 1-jén 10 és 14 óra között, 2-án és 3-án 8 és 18 óra között, 4-én pedig 10 és 16 óra között, ötödike az első teljes értékű munkanap, beindulnak az átutalások, a hitelfolyósítások, 6-án az államünnepen pedig 10 és 16 óra között várják az ügyfeleket.
Pénzcsere és fizetés
Szlovák koronával 2009. január 16-ig fizethetünk, igaz, a visszajárót már euróban kapjuk. Ez utóbbi alól lehet kivétel abban az esetben, ha az eladó és a vevő megegyezik, csak koronát használnak. Arra viszont ügyelni kell, hogy ha koronával fizetünk, akkor nem használhatunk tetszőleges címletet. A szabály így szól: a kifizetendő áru vagy szolgáltatás árát legfeljebb négyszeresen haladhatja meg a bankó nominális értéke. Magyarán, ha egy 2 koronás kiflit vásárolunk, akkor nem fizethetünk húszassal, mivel az tízszeresen haladja meg a termék árát. E megszorításra azért van szükség, hogy a vevők ne tekintsék pénzváltó helyeknek a boltokat. A Tesco, a Kaufland és a Metro jelezte, nem él a korlátozással, a COOP Jednota pedig csak indokolt esetben teszi ezt meg. Természetesen az euróra nem vonatkozik az iménti limit.
2009. január 17-én már kereskedelmi forgalomba nem kerülhet a mostani fizetőeszköz, vagyis ha valaki január 16. után talál a lakásában a fiók mélyén, vagy öltönye zsebében koronát, akkor azt vagy elteszi emlékbe, vagy beváltja a bankban. A fémpénzeket a kereskedelmi bankok 2009 június végéig cserélik be, a Szlovák Nemzeti Bank pedig 5 éven át, azaz 2013 végéig. Előfordulhat, hogy a kereskedelmi bankok korlátozhatják a becserélésre szánt pénzérmék számát, esetleg ha valaki egyszerre nagyobb tétellel jelentkezik, akkor azt előre be kell jelenteni. Konkrétan a ČSOB, az Általános Hitelbank (VÚB) és a Dexia 2009 első 19 napján ingyen és minden korlátozás nélkül cseréli be az érméket és bankókat, e határidőt követően a VÚB és a ČSOB több mint 100 érme vagy papírpénz lecserélése esetén 2 százalékos kezelési költséget számol fel, a Dexia pedig 3 százalékosat. A Szlovák Takarékpénztár állítása szerint nem fog folyamodni ilyen korlátozásokhoz. Ha koronában kibocsátott emlékérmékről van szó, akkor azt a jegybank korlátlan ideig beváltja. Ami pedig a papírpénzeket illeti, a kereskedelmi pénzintézetek 2009 végéig vállalják a cserét. A Szlovák Nemzeti Bank ennél lényegesen nagyvonalúbb, lévén, hogy a megszűnés előtt álló fizetőeszköz kibocsátójáról van szó. A jegybank tehát korlátlan ideig, ha úgy tetszik, az idők végezetéig beváltja a koronát, ami már csak azért is fontos, mert számos esetben az örökség feltérképezése során meglepő helyekről eshetnek ki bankókötegek.
Mi a helyzet a postával?
Az euró bevezetését követően 3 fajta bélyegtípus lesz forgalomban, melyeket szabadon lehet majd kombinálni. Egyrészt érvényesek lesznek azok a jelenlegi bélyegek, amelyeken nincsen feltüntetve nominális érték. Továbbá 2009 végéig használhatjuk a koronában feltüntetett értékű bélyegeket is. A fennmaradó „koronás” bélyegeket a Szlovák Posta 2010 első három hónapjában fokozatosan megsemmisíti. Végezetül 2009-től centben és euróban feltüntetett értékű bélyegek is lesznek. Az euróban feltüntetett bélyegek kibocsátása 2009. január 1-vel rajtol, az év végéig összesen 27 különböző címlet lesz. A legalacsonyabb címlet 1 centes, a jelenleg tervezett legdrágább címlet pedig 3 eurós lesz – mondta Andrea Pivarčiová, a posta szóvivője, hozzátéve: a társaság 2009-ben nem számol a postai küldemények árának emelésével. Az euró bevezetése kapcsán a Szlovák Posta ismertette év végi nyitva tartását. December 29-én hétfőn a postafiókok az összes szokványos feladatukat ellátják, december 30-án viszont délután már csak korlátozott tevékenységet folytat (nem lehet csomagokat feladni). December 31-én zárva tartanak a fiókok, bár az újságokat és az expressz küldeményeket kihordják. 2009. január 2-én újra a teljes feladatkörüket ellátják. A társaság jelezte, az év végéig minden postai utalvánnyal csak koronában lehet utalni az összegeket, viszont januártól csupán euróban. Ha 2008-ban kitöltött csekket akarunk feladni januárban, akkor egy új nyomtatványt kell kitölteni és az összeget át kell számítani euróra, miközben az átszámítás pontossága a feladót terheli. A posta nem pénzváltó hely, vagyis 2009 januárjában a fiókokban nem váltják át a koronát euróra, ezt csupán a Postabank elkülönített fiókjaiban lehet megtenni.
Olcsóbb pénzutalás
Az eurózónás tagság előnyeként nemcsak a külföldi pénzkivétel, hanem a külföldre történő pénzátutalás is olcsóbbá válik. Napjainkban ha külföldre utalunk pénzt, és azt elektronikus formában tesszük meg, akkor a végösszegtől függően 200-300 koronát fizethetünk kezelési költség gyanánt. Ha mindezt valamelyik bankfiókon keresztül hajtjuk végre, akkor a kezelési költség még magasabb, 400-500 korona is lehet. Jövőre viszont egységesítik a külföldi és a belföldi díjtételeket. Az ügyfelek számára ez azt jelenti, hogy nem több száz koronát, hanem csak néhány tíz koronát fizetnek majd a tranzakció fejében. Januártól a pénzintézetek nagy része az internetes banki szolgáltatáson keresztül végrehajtott, Európai Unión belüli átutalásokért 3-5 koronát kér majd az ügyfelektől. Ha a bankfiókban jelezzük az átutalást, a díj 25 korona körüli lesz. Hogy mit jelent mindez a gyakorlatban? Ha például januárban Belgiumba szeretnénk pénzt átutalni, ezért már nem a most érvényes 200-300 koronás díjat fogjuk fizetni, hanem csak 4 korona körüli összeget. A kezelési költség akkor lesz valóban alacsony, ha az ügyfél az anyabankon keresztül történő átutalást választja. Ugyanez érvényes a pénzkiadó automaták használata esetében is, ahol az anyabanki hálózat használata mindig olcsóbb. Az euró bevezetése egyben olcsóbbá teszi a külföldi pénzkiadó automaták használatát. Napjainkban, ha külföldi utunk során bankkártyát használunk, akkor a pénzautomata a kért összeg 1,5-2 százalékát lecsípi, vagy másképpen kifejezve, minimum 5-6 eurót lefog a tranzakció fejében. Jövőre viszont már azonos ára lesz a hazai és a külföldi pénzkivételnek, így a jelenlegihez viszonyítva csupán negyedannyi kezelési költséggel kell számolnunk.
Felfüggesztett illetékek
A bankok mindent megtesznek azért, hogy az euró jövő évi bevezetésére hivatkozva, minél nagyobb összeget gyűjtsenek be a lakosságtól. Az elmúlt időszakban így egyre több pénzintézet már nem kér illetéket azért, ha pénzt szeretnénk betenni a számlánkra. Januárban időlegesen ezt az összes banknak lehetővé kell tennie. Az euró bevezetéséről szóló törvény szerint ugyanis január elseje és 16. között, vagyis amikor még koronával és euróval is fizethetünk, a bankok nem szedhetnek illetéket, ha pénzt szeretnénk elhelyezni a számlánkon. Ennek köszönhetően az ügyfelek 6 és 50 korona közötti összeget takaríthatnak meg. A ČSOB-nál például szeptember elseje óta ingyen helyezhetünk el pénzt a számlánkon, a Dexia pedig ezt az illetéket a múlt hónap elején szüntette meg. A két legnagyobb hazai pénzintézet, a Szlovák Takarékpénztár és az Általános Hitelbank december elsejétől teszi lehetővé az ingyenes pénzmozgást. Az Istrobanka és az UniCredit Bank egyelőre nem döntötte el, hogy az illetékmentes időszakot meghosszabbítják-e. A bankok többsége csak a magánszemélyek számára teszi lehetővé az ingyenes betétet. (shz, ú)



