GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
Kezdődik
a reptér bővítése
Pozsony. A pozsonyi M. R. Štefánik légikikötőben tegnap az alapkő-letétellel kezdetét vette az új terminál építése. A tendert megnyerő ZIPP Bratislava építőipari cég egy új terminált épít, a régit pedig felújítja. Az építkezés a tervek szerint 2012 februárjában ér véget. A beruházás költsége 2,8 milliárd korona (92,94 millió euró), ebből 2,1 milliárdot az állami költségvetésből biztosítanak, 800 millió koronával (26,55 millió euró) pedig az e célra hitelt felvevő reptér járul hozzá. Az építkezés első fázisában, azaz 2010 májusáig az új terminált húzzák fel, ennek köszönhetően a pozsonyi repülőtér éves utasforgalma 2,6 millió főről 3,5 millióra emelkedik. A második fázisban a meglévő terminált korszerűsítik és bővítik, melynek végeredményeként a Štefánik repülőtér éves kapacitása 5 millió főre emelkedik. (S, ú)
Pozsonyból elszáll a Lufthansa
Pozsony. Január 9-étől megszünteti a Pozsonyból induló müncheni járatait a Lufthansa. A német légitársaság a csökkenő utasforgalommal magyarázta a döntést. Ezzel megszűnik a közvetlen összeköttetés a müncheni reptérrel, amely a világ minden tájára biztosított kapcsolatot. A Lufthansa azt ajánlja utasainak, válasszanak a Bécsből induló napi kilenc müncheni járat közül. Az ír Ryanair is csökkentette a Frankfurtba (Hahn) repülő járatai számát, várhatóan tavasszal ez is megszűnik. A pozsonyi reptérről már csak a ČSA cseh nemzeti légitársaság, az ír Ryanair és a szlovák SkyEurope üzemeltet naponta menetrend szerinti járatokat. (szl)
Bankok: 700 ezer startcsomag
Pozsony. A Szlovák Nemzeti Bak összesítése szerint a hazai kereskedelmi bankok december 1-je óta több mint 700 ezer, „szlovák” eurót tartalmazó startcsomagot adtak el. Eddig egyetlen pénzintézet sem jelentette, hogy teljesen kifogyott volna a készletekből. A jegybank a napokban újabb 90 ezer zacskót dobott a piacra, ebben már benne van a körmöcbányai pénzverde tartaléka és többlettermelése is. Az 500 koronába (16,60 euró) kerülő startcsomagokból hivatalosan 1,2 millió darab készült. (TA3)
Megvan az R1-es gyorsút építője
Pozsony. A Vinci Concessions és az ABN Amro Highway alkotta francia-holland konzorcium építheti fel a Nagyszombatot Besztercebányával összekötő R1-es gyorsforgalmi út Nyitra és Garamnémeti (Tekovské Nemce) közötti, valamint a Besztercebányát elkerülő szakaszát. A magán- és közpénzeket is felhasználó, úgynevezett PPP-projektek második körére kiírt pályázaton így a második legalacsonyabb árat kínáló cég győzött. A legalacsonyabb árral a Strabag-Porr konzorcium számolt, amely 1,383 milliárd euróból (41,66 milliárd korona) építette volna fel az említett szakaszt. A győztes konzorcium 1,503 milliárd eurós (45,28 mld. Sk), a francia Bouygues Travaux Publics vezette konzorcium pedig 1,838 milliárd eurós (55,37 mld. Sk) ajánlatot tett. Ez utóbbiba tartoztak a szlovák Doprastav és a Váhostav is. Elemzők korábban őket tartották a legesélyesebbnek. (SITA)
A Slovnaft nagyberuházása
Pozsony. A Slovnaft olajfinomító 147 millió eurós (4,428 milliárd Sk) beruházásból szeretné modernizálni a fűtőművét – nyilatkozta Anton Molnár, a társaság szóvivője, aki szerint a beruházás része a MOL és a cseh ČEZ stratégiai partnerségének. A modernizációt, aminek köszönhetően a fűtőmű teljesítménye a jelenlegi 114 megawattóra villamos energiáról 169 megawattórára nő, 2012-re szeretnék befejezni. (SITA)
Magyarország menti a bankjait
Budapest. A magyar törvényhozás elfogadta a bankmentő csomag néven ismertté vált törvényjavaslatot. A 600 milliárd forintra rúgó bankmentő csomagot az IMF-EU-Világbank hármassal a pénzügyi világválság kellős közepén kötött megállapodás teszi lehetővé. A csomag célkitűzése, hogy a bankok ne fogják vissza drasztikusan a hitelezési tevékenységüket, továbbra is nyújtsanak kölcsönöket a lakosságnak és a vállalati szektornak. (m)



