Négy szlovák társaság is az élbolyban
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Pozsony. Ez a harmadik egymást követő év, hogy a Deloitte könyvvizsgáló társaság közép-európai Technology Fast 50 versenyének díját a lengyel szoftverfejlesztő és integrátor, a Blue Media nyerte, amely lenyűgöző, tízezer százalék (10 027%) feletti növekedést produkált az utóbbi öt évben (2003 és 2007 között). A legjobb tíz számítástechnikai, biotechnológiai cég közé idén egy szlovák társaság is befurakodott, mégpedig a 10. helyen végzett, web-applikációkkal foglalkozó InterWay, amely 5 év leforgása alatt 1761%-os növekményt produkált. Az élvonal első 10 helyezettje között két magyar cég, az Alerant Informatikai Zrt., és az Onlinet Kft. is bekerült, az előbbi 3677 százalékkal a 4., az utóbbi 2233 százalékkal a 6. helyen végzett.
Ivan Lužica, a Deloitte Slovensko egyik vezetője tegnap elmondta: A közép-európai Technology Fast 50 az elmúlt öt év árbevétel-növekedése alapján évente rangsorolja azokat a leggyorsabban fejlődő közép-európai technológiai vállalatokat, amelyek a vizsgált időszakban legalább évi 50 ezer eurós forgalmat generálnak; a megmérettetés további feltétele, hogy saját fejlesztésű technológiát kell létrehozniuk, illetve jelentős összeget kell kutatás-fejlesztési tevékenységre fordítaniuk. Az indulás kritériuma továbbá, hogy a jelentkezők nem lehetnek stratégiai nagyvállalatok többségi tulajdonában lévő leányvállalatok. Az idei rangsor összesen kilenc ország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország, Szerbia, Észtország és Magyarország vállalatait tartalmazza. Az ötvenes listára idén négy szlovák társaság került fel, a már említett InterWay mellett a 16. helyen zárt a már tavaly ragyogóan szerepelt, a NOD 32-es vírusölő program által ismert ESET Kft. (1354%-kal), 29. lett a Millenium 000 Kft. (523%-kal) és 41. lett a 2 Ring Kft. (384%-kal). Karli Péter, a Deloitte magyar érdekeltségének vezetője kiemelte: Az idei Fast 50 listára összesen tizennégy magyar vállalat került fel, és ezzel déli szomszédunk a régió élén áll, hiszen az erős mezőnyben Csehország 13, Lengyelország pedig 9 vállalattal képviselteti magát a listán. Az idei listán szereplő Technology Fast 50 vállalatok átlagos növekedése 1271% volt, ami a verseny történetében az eddigi legmagasabb. A Fast 50 cégek közel felét a szoftvergyártó vállalatok adják. Jövőre már várhatóan felzárkóznak hozzájuk az internet-szolgáltatók is. Ennek oka, hogy az internet-szektor idővel számos szoftver-alkalmazást hasznosít, és itt a felhasználók száma jelentős növekedést mutat Közép-Európában. A legfeljebb 3-5 éve alapított, legalább évi 30 ezer euró árbevételű friss cégek Rising Stars kategóriájában a szlovák Sygic Kft. a 6. pozíciót harcolta ki, az újoncok legjobbja a 7838%-os növekedést felmutató magyar navigációs szoftver-fejlesztő, a Nav N Go cég lett. (shz, ú)



