2012. május 22. keddMa: Júlia, Rita (HU), Júlia, Juliana (SK)Holnap: Dezső (HU), Želmíra (SK)« Küldj képeslapot!
A tapasztalatok szerint szeptemberben lódulnak meg az indexek, ami a következő év nyaráig tart

Cikk a nyomtatott kiadásból A pangó piacon megéri részvényeket vásárolni

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

HORBULÁK ZSOLT

Pozsony. Az augusztus az uborkaszezon ideje. Ha történik is valamilyen jelentősebb esemény, ebben az időszakban kapja a legkisebb figyelmet. A pangás a tőke- és pénzpiacokra is jellemző, most ott is alacsony a forgalom. Talán épp ezért érdemes most egy kicsit jobban odafigyelni, hiszen az ilyen pangás általában kiváló alkalmat jelent a vásárlásra.

Az aktívan tőzsdézőket az utóbbi hónapok eseményei bizony nem örvendeztették meg, a részvényárak hónapok óta lefelé csordogálnak, jobb esetben stagnálnak – mindez a világgazdaság lefékeződésének jele. A legfontosabb index, az amerikai Dow Jones, most megközelítőleg a két évvel ezelőtti szinten áll, 11 500 pont környékén. Az eddigi maximum majdnem 14 000 pont volt 2007 októberében. Ugyanez mondható el a frankfurti DAX tőzsdeindexről is: a tavalyi 8000 pont után jelenleg nem éri el a 6500 pontot sem. Aki tehát vásárolna valamilyen részvényt, ettől megfelelőbb időpontot nem is találhatna. A sokéves tapasztalatok alapján szeptemberben lódulnak meg az indexek, ami általában a következő év nyaráig tart. Aki valamilyen dollár alapú piacon próbálkozna (ide tartozik a teljes amerikai kontinens Dél-Amerikát beleértve és Távol-Kelet jelentős része), most akár további nyereségre is szert tehet, mert az amerikai dollár lábadozni kezdett, egy hónap alatt mintegy hét százalékot erősödött. A szakértők többsége szerint ez még folytatódni fog. Ami mégis a részvények ellen szól, az az Egyesült Államok belpolitikai helyzete. A novemberi választások után, ha demokrata elnök győz, nagyobb a valószínűsége az esésnek. Jelenleg a két elnökjelölt, Barack Obama és John McCain fej fej mellett halad, ami nem segíti a tisztánlátást. A tőzsdével úgyszintén érdemes óvatosnak lenni, mert a feltörekvő piacok, ahová a visegrádi országok tartoznak, továbbra is kockázatosak. A képhez hozzátartozik: ha a világgazdaság tartósan leszálló ágba kerül, akkor a részvények ára még tovább csökkenhet, ami alól csak a sikerágazatok papírjai jelentenek kivételt. Továbbá figyelembe kell venni az erőteljes, spekulatív jellegű mozgásokat is, főleg ettől hullámzik annyira a nyersanyagpiac, továbbá a nemesfémek és részben az agrártermények piaca.

Az augusztus most az óvatosabbak számára is kínál alternatívát. Három héttel ezelőtt az egyik kereskedelmi bank 4,5%-os egyéves betéti akciót indított a lekötött összeg nagyságától függetlenül. A szaksajtó várakozása alapján további bankok is követni fogják az akciót. Ez részben megtörtént. Ez a bizonyos 4,5% azonban mindenképp egy olyan ajánlat, amelyet érdemes kihasználni. Jelenleg nincs olyan alternatív befektetési lehetőség, amely ilyen kockázati szint mellett ekkora megtérülést kínálna. Vagyis nem érdemes elfordulnunk a hagyományos banki produktumoktól sem.